– Kimegyek. Kell egy kis levegő. Megfulladok ebben a lakásban – mondta fojtott hangon. – És a férjed nem azért undorító, mert megcsalt. Annál sokkal sötétebb az igazság. Sokáig hallgattam róla, mert meg akartalak óvni. Most már nem tudom, helyesen tettem‑e.

– Miről beszélsz? – kérdezte Nóra. Bár még reszketett, a tekintete kezdett kitisztulni; az alkohol köde oszladozott.

Erika mély levegőt vett.

– Márk erőszakot követett el. Az a nő nem önszántából volt vele. Én tudtam róla, de nem mondtam el neked, mert féltem, hogy összetörsz. Azt hittem, így védelek. Még azt is én intéztem, hogy másik környékre költözzünk, nehogy a pletykák elérjenek hozzád.

Egy pillanatra lehunyta a szemét.

– A hűtlenség történetét is én találtam ki. Azt hittem, csak egy közönséges affér. Fogalmam sem volt róla, milyen szörnyeteg valójában. Abban bíztam, hogy erős vagy, hogy túléled a szakítást, és talpra állsz, ahogy én is tettem annak idején. Azt gondoltam, benned is megvan az az erő.

Hangja elcsuklott.

– Ehelyett az italhoz menekültél. A könnyebb utat választottad. És most már bánom, hogy nem tártam fel előtted rögtön az igazságot. Belefáradtam ebbe az egészbe… rettenetesen elfáradtam.