Erika még néhány másodpercig ott állt a kiságy mellett. Bence álmos tekintettel ránézett, majd apró, puha ujjacskáival gyengéden végigsimított a nagymamája arcán, mintha így akarná megköszönni a közelségét.

– Aludj csak, drágám, itt vagyok a közelben – suttogta halkan.

Óvatosan visszafektette a kisfiút, betakarta a könnyű takaróval, égve hagyta az éjjeli fényt, hogy ne legyen teljes sötétség, aztán nesztelenül kilépett a szobából, és finoman behúzta maga mögött az ajtót.

A konyhába érve megpillantotta Nórát az asztalnál. A fiatal nő görnyedten ült a széken, előtte egy kibontott vörösboros üveg állt. Erika képtelen volt rájönni, honnan szerzi elő a lánya újra és újra az italt. Bárhova rejtette, Nóra mindig talált módot, hogy eldugja előle. Mintha külön érzéke lett volna hozzá – talán azért, mert pontosan ismerte az anyja minden mozdulatát és gondolatát.

Nóra most sem bajlódott pohárral. Az üvegből ivott, hosszú kortyokban. A bor sötét csíkokban csorgott végig az állán, majd a nyakán, rá a pólójára. Az arca közben teljesen üres maradt, mintha nem is érzékelné, mit tesz. Erika döbbenten figyelte: a lánya már nem az élvezetért nyúlt az alkoholhoz. Nem adott neki megkönnyebbülést, sem feledést. Csupán megszokás volt – egy pusztító reflex, amely napról napra darabokra szedte az életét.

Minden egyes nap ugyanúgy telt. Erika, aki tapasztalt, erős asszonynak hitte magát, tehetetlenül szemlélte, ahogy a családjuk lassan széthullik. Nem tudta, miként segíthetne. Egy fedél alatt éltek hárman, mégis mindannyian külön világba zárva.

Fél évvel korábban még minden egészen másként festett. Amikor Nóra világra hozta a kisfiát, a kórház előtt ott álltak büszkén: a férje, Márk, Erika és a veje édesanyja. Hatalmas virágcsokrokat tartottak a kezükben, ajándékcsomagokkal készültek az osztály dolgozóinak, pezsgővel és édességgel ünnepeltek.

Erika akkor úgy érezte, beteljesedett az élete. Boldog volt a lánya miatt, aki szerető férjet talált, családot alapított, és anyává vált.

Nóra és Márk valamivel több mint két éve házasodtak össze. Ezalatt a két esztendő alatt a lány sokat érett. A bizonytalan, törékeny fiatal lányból felelősségteljes asszony lett, aki gondosan alakította közös otthonukat, és láthatóan örömmel készült az anyaságra. Erika nyugodt szívvel gondolt rájuk: szerelemből kötött házasság, biztos háttér, közös tervek.

Aztán egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. Erika máig nem értette, mikor és hogyan fordult ki sarkaiból a világuk.

Nóra már három hónapja ivott. Nem foglalkozott Bencével, alig nézett rá, mintha a saját gyermeke csak egy félretett tárgy lenne a lakás egyik sarkában. A háztartás, a bevásárlás, a főzés, a mosás, a baba körüli minden teendő Erikára szakadt, miközben továbbra is próbált dolgozni is.

Csakhogy Nórának láthatóan nem volt szüksége erre a gondoskodásra. Nemhogy hálát nem mutatott, de észre sem vette anyja erőfeszítéseit.

Már nem szoptatta a kisfiát, nem ölelte magához, még csak hozzá sem ért. Erika kénytelen volt fizetés nélküli szabadságot kivenni, hogy elláthassa az unokáját. A megélhetésért otthon vállalt magántanítványokat: társadalomismeretet és jogi alapismereteket tanított diákoknak, hogy valahogy előteremtse a szükséges pénzt.