– Nem akarok sem kihallgatást, sem kioktatást tartani – mondta végül fáradtan.

Odament a lányához, megragadta a karját, és nagy nehezen talpra segítette. Közben Bence sírása tovább erősödött a hálószobából, de Nóra ügyet sem vetett rá. Csak hangosan csuklott egyet, majd újra eltorzult az arca.

Erika fájdalmas tekintettel nézte. Nem is olyan régen még ragyogó, boldog fiatal nő volt, aki örömmel készült az anyaságra, és tele volt tervekkel. Most pedig egy felpuffadt arcú, zilált hajú, félig levetkőzött, részeg nő állt előtte.

– Akkor hagyj békén – lökte el magától Nóra az anyját.

Azonnal megingott, és csak a fogasba kapaszkodva tudta elkerülni, hogy ismét a földre zuhanjon. A fogas azonban nem bírta a terhelést: felborult, és hatalmas zajjal csapódott a járólapra.

Erika azonnal a hálószobába sietett. Karjába vette az unokáját, gyengéden ringatni kezdte, és lágy csókot nyomott a homlokára. Bence sírása lassan halkult, apró teste megnyugodott a nagymamája ölelésében. A kisfiú szipogva fúrta arcát Erika vállába, majd álmosan felpillantott rá, mintha keresné a tekintetét, és ujjacskáival bizonytalanul megérintette az arcát, miközben a szobában ismét csend ereszkedett a falak közé.