Talán jobb, ha őt hibáztatja – gondolta keserűen. Talán így könnyebb neki. Bár az utóbbi időben maga sem volt biztos benne, hogy ez valóban a helyes út.

A jeges víz lassan kijózanította Nórát. Nem sokkal később már a saját ágyában feküdt, takaróba burkolva. A kis Bence a rácsos ágyából némán figyelte őt. Már nem sírt – talán belefáradt a hiábavaló zokogásba, talán megtanulta, hogy úgysem jön senki azonnal.

– Elég volt – szólalt meg váratlanul Erika, miközben leült az ágy szélére. Nehezen uralkodott magán. – Nem nézem tovább, ahogy leépíted magad. Ahogy egy férfi után futva teljesen elveszíted az önbecsülésedet. Mindezt miért? Mert a férjed megcsalt és faképnél hagyott?

Nóra lassan oldalra fordította a fejét, és gyűlölettel teli pillantást vetett az anyjára.

– Ez nem is róla szól – mondta halkan, de a hangjában izzott a düh.

– Nem róla van szó – ismételte Nóra, és a szavai szinte vacogva törtek fel belőle. Az anyjára meredt, fogai összekoccantak a hidegtől, ajkai kékesre fagytak. – Te sosem akartad, hogy igazi családom legyen. Azt kívántad, hogy ugyanúgy végezzem, mint te. Egyedül, elhagyatva, boldogtalanul. Így legalább nem fojtogatna a saját irigységed.

– Elég legyen! – csattant fel Erika, és felugrott az ágyról. – Nem én tehetek arról, hogy a férjed egy aljas gazembernek bizonyult! Semmi közöm hozzá! Nem figyeltem utána, nem uszítottalak ellene. Ezt mind te találtad ki, hogy rám háríthasd a felelősséget azért, amit műveltél magaddal.

Nóra keserűen felnevetett.

– Nem figyelted, mi? Akkor mégis ki mondta el, hogy Márk másik nőhöz jár, és végül hozzá költözött?

Ebben a pillanatban felsírt Bence a kiságyban. Erika azonban nem a gyerekhez lépett. Gyors mozdulattal ledobta magáról a köntösét, farmerbe és pulóverbe bújt.

– Kimegyek. Kell egy kis levegő. Megfulladok ebben a lakásban – mondta fojtott hangon. – És a férjed nem azért undorító, mert megcsalt. Annál sokkal sötétebb az igazság. Sokáig hallgattam róla, mert meg akartalak óvni. Most már nem tudom, helyesen tettem‑e.

– Miről beszélsz? – kérdezte Nóra. Bár még reszketett, a tekintete kezdett kitisztulni; az alkohol köde oszladozott.

Erika mély levegőt vett.

– Márk erőszakot követett el. Az a nő nem önszántából volt vele. Én tudtam róla, de nem mondtam el neked, mert féltem, hogy összetörsz. Azt hittem, így védelek. Még azt is én intéztem, hogy másik környékre költözzünk, nehogy a pletykák elérjenek hozzád.

Egy pillanatra lehunyta a szemét.

– A hűtlenség történetét is én találtam ki. Azt hittem, csak egy közönséges affér. Fogalmam sem volt róla, milyen szörnyeteg valójában. Abban bíztam, hogy erős vagy, hogy túléled a szakítást, és talpra állsz, ahogy én is tettem annak idején. Azt gondoltam, benned is megvan az az erő.

Hangja elcsuklott.

– Ehelyett az italhoz menekültél. A könnyebb utat választottad. És most már bánom, hogy nem tártam fel előtted rögtön az igazságot. Belefáradtam ebbe az egészbe… rettenetesen elfáradtam.

Nóra hirtelen felpattant, megragadta anyja vállát, és megrázta.

– Mit mondtál? Mondd ki még egyszer!

– A férjed meggyalázott egy fiatal nőt – felelte Erika keményen. – Azt hitte, majd eltussolom az ügyet. Hiszen én vagyok a szeretett anyósa, ráadásul a rendőrségen dolgozom. Biztos volt benne, hogy megvédem, és nem lesz következménye. De tévedett. Nem fedeztem.

Nóra lassan elengedte. Visszahanyatlott az ágyra, arcát a párnába temette, és kitört belőle a zokogás.

Erika az ajtó felé indult.

– Levegőzöm egyet – mondta már nyugodtabban, mintha a kimondott szavak súlyt vettek volna le róla. – Te pedig gondolkodj el magadon. És a fiadon. Ne felejtsd el, hogy anya vagy. Én egyetlen napra sem feledkeztem meg erről az elmúlt huszonöt évben. Te viszont alig három hónappal Bence születése után hátat fordítottál ennek. Szeddd össze magad!

Az ajtó nagy csattanással zárult mögötte.

Nóra még percekig mozdulatlanul feküdt. Aztán a kiságy felől újra felsírt Bence. Lassan felkelt, odalépett hozzá. Egy ideig csak nézte a könnyes, piros arcot, mintha most látná először igazán.

Végül határozott mozdulattal karjába vette a fiút, ringatni kezdte, és szorosan magához ölelte. Csendesen sírt ő is, miközben suttogva bocsánatot kért tőle. A fejében már formálódtak a szavak, amelyeket majd az anyjának is el kell mondania.