— Vagy azonnal befejezitek ezt a méltatlan civakodást, vagy elhagyjátok a házamat.

Márk arca elsápadt. Összeszorította a száját, majd szó nélkül a fogas felé indult.

— Gyere, Réka — mondta halkan, de metsző éllel a hangjában. — Nincs itt maradásunk.

— Márk, kisfiam! — zokogta Ildikó.

Ám a férfi nem fordult vissza. Réka sietve követte. Az ajtó felé tartottak.

— Menjetek csak! — szólt utánuk Balázs fáradt dühvel. Aztán Eszterre pillantott. — Te viszont helytálltál.

Eszter, aki eddig mozdulatlanul állt a sarokban, összerezzent. Az apósa halvány, szomorkás mosollyal folytatta:

— Okos lány vagy. Nem keveredtél bele. Ezek régi, családi sérelmek. Régóta érlelődtek.

Az ajtó nagy csattanással zárult be mögöttük.

— Szép kis ünnep lett belőle… — sóhajtott Balázs megtörten.

Eszter óvatosan odalépett a férjéhez, és finoman megérintette a vállát. Gábor összerezzent, majd felé fordult. A szemében olyan mély, régi fájdalom ült, hogy Eszter szíve összeszorult tőle.

Később, már otthon, Eszter sokáig nem tudott elaludni. Azon tűnődött, milyen különös is az élet rendje. Két testvér, ugyanaz a vér, ugyanaz a gyerekkor — és mégis mennyi kimondatlan sérelem, mennyi féltékenység tud közéjük ékelődni.