És most is — szerzett neki egy kényelmes állást a cégnél, szép fizetéssel. Bezzeg Márk? Ő mindig magára számíthatott, senki nem tolta előre!

— Várj csak egy pillanatra — mondta Eszter, és visszaült az asztalhoz, egyenesen Rékával szemben, tekintete komoly volt és elszánt. — Erről beszélnünk kell.

Eszter hangja megfeszült.

— Miféle kényelmes állásról beszélsz egyáltalán?

— Gábor három éven át húzta az igát az építkezésen, mire egyáltalán behívták az irodába. És ott is próbaidőre vették fel, a lehető legalacsonyabb fizetéssel.

— Persze, ezt könnyű mondani! — horkant fel Réka. — De ki ajánlotta be? Ki szólt érte a megfelelő helyen?

— Senki nem intézett el neki semmit — vágott vissza Eszter. — Összeállította a saját anyagát, elküldte az önéletrajzát, és hetekig járta az állásinterjúkat. Egy teljes hónapig mást sem csinált.

— Pontosan emlékszem rá, akkor már együtt voltunk.

Réka hátradőlt, karba fonta a karját, és gyanakvó pillantást vetett rá.

— Lehet, hogy te ezt láttad. De ami előtte volt, arról fogalmad sincs.

— Márk azt mesélte, hogy az apjuk mindig Gábort pártolta. Segített neki bejutni az egyetemre is, meg persze a munkában is ott állt mögötte.

— Réka! — csattant fel Eszter. — Miféle egyetemről beszélsz?

— Gábor esti tagozaton tanult, és saját maga fizette a tandíjat. Azért ment el dolgozni az építkezésre, hogy ki tudja termelni a költségeit.

— Ez egyszerűen nem igaz! — emelte fel diadalmasan a hangját Réka. — Hazudik! Márk mondta…

— Mit mondott Márk?

Mindketten összerezzentek. A konyhaajtóban ott állt Gábor. Egyenes háttal, megfeszülve, ajkai vékony vonallá préselve.

— Gábor! — ugrott talpra Eszter. — Ma korán végeztél?

— Elkértem magam hamarabb — felelte hűvösen, és le sem vette a szemét Rékáról. — Szóval érdekelne, mit terjeszt rólam a testvérem. Igazán kíváncsi lettem.

Réka arca elsápadt, tekintete idegesen cikázott.

— Nem… semmi különös — hebegte, miközben a táskájáért nyúlt. — Tényleg mennem kell, már késő van.

— Maradj csak — mondta Gábor keményen, és az ajtó elé lépett. — Ha már belekezdtél, fejezd is be. Mit talált ki Márk az egyetemről? A munkámról?

— Gábor, kérlek… — érintette meg Eszter a vállát halkan. — Engedd el. Nem éri meg.

De mintha meg sem hallotta volna.

— Tehát apám egyengette az utamat? — kérdezte metsző hangon. — Az is az ő érdeme, hogy négy éven át éjszakánként vagonokat pakoltam?

— Az építkezésre is ő protezsált be? Netán a diplomámat is ő írta helyettem?

— Én nem így értettem… — hátrált Réka a falig. — Csak Márk mondta…

— Márk mondta! — nevetett fel keserűen Gábor. — Természetesen. Ő aztán mindig kimondja az igazat.

— Érdekes módon azonban nekem sosem mondta a szemembe. Mindig másokon keresztül üzenget, a feleségét tolja maga elé.

— Gábor! — szólt rá Eszter élesebben. — Ne kapd fel ennyire a vizet. Láthatod, hogy ez csak rosszindulatú pletyka.

Gábor lassan kifújta a levegőt, ujjai kiengedtek az ökölbe szorításból. Félreállt az ajtóból.

— Menj — vetette oda Rékának. — És üzenem Márknak: ha problémája van velem, álljon elém személyesen. Ne a feleségét küldje maga helyett.