Eszter hangja megfeszült.

— Miféle kényelmes állásról beszélsz egyáltalán?

— Gábor három éven át húzta az igát az építkezésen, mire egyáltalán behívták az irodába. És ott is próbaidőre vették fel, a lehető legalacsonyabb fizetéssel.

— Persze, ezt könnyű mondani! — horkant fel Réka. — De ki ajánlotta be? Ki szólt érte a megfelelő helyen?

— Senki nem intézett el neki semmit — vágott vissza Eszter. — Összeállította a saját anyagát, elküldte az önéletrajzát, és hetekig járta az állásinterjúkat. Egy teljes hónapig mást sem csinált.

— Pontosan emlékszem rá, akkor már együtt voltunk.

Réka hátradőlt, karba fonta a karját, és gyanakvó pillantást vetett rá.

— Lehet, hogy te ezt láttad. De ami előtte volt, arról fogalmad sincs.

— Márk azt mesélte, hogy az apjuk mindig Gábort pártolta. Segített neki bejutni az egyetemre is, meg persze a munkában is ott állt mögötte.

— Réka! — csattant fel Eszter. — Miféle egyetemről beszélsz?

— Gábor esti tagozaton tanult, és saját maga fizette a tandíjat. Azért ment el dolgozni az építkezésre, hogy ki tudja termelni a költségeit.