— Ezt hogy értsem? Ritkán jövünk így össze mindannyian, ti meg inkább étterembe mentek?
— Miért, mi baj van ezzel? — csattant fel váratlanul Márk. — Jogunk van hozzá. Mi már a városban élünk, nem úgy, mint egyesek…
— Márk! — intette csendre az anyja. — Ne kezdd el, kérlek.
De a férfi nem állt meg. Végignézett a családon, majd a tekintete Gáboron állapodott meg.
— Mit ne kezdjek? Csak kimondom az igazat! Nézzétek csak meg Gábort! Szolgálati lakás, jutalmak, minden az ölébe hullik.
Keserűen felnevetett.
— Én meg maradok az albérletben, kis irodai alkalmazottként. Ez így rendben van, apa? Ez igazságos?
Gábor lassan letette kezéből a díszt az asztalra. A szobát feszült csend töltötte meg, mintha a levegő is megdermedt volna.
— Mire akarsz kilyukadni? — kérdezte Balázs halkan, és közelebb lépett a fiához.
— Mintha nem tudnád! — vágott vissza Márk gúnyos félmosollyal. — Egész életedben őt toltad előre. Mindig ő volt az első. Azt hiszed, nem vettem észre?
— Elég legyen! — csapott az asztalra Balázs, hangja mennydörgött a szobában. — Hogy merészelsz ilyet mondani? Én soha…
— Persze, persze! — kiáltotta túl az apját Márk, már teljes hangerővel. — Akkor mondd meg, ki…
— Akkor mondd meg, ki fizette neki a különórákat? Ki juttatta be az egyetemre? — csattant fel Márk.
— Én álltam minden költséget! — robbant Gábor hangja, mint egy felcsapó láng. — A saját keresetemből, érted? Három állásban gürcöltem, hogy legyen miből tanulnia! Te meg… te csak lézengtél a világban!
— Fiúk, könyörgöm, ne most! — tárta szét kétségbeesetten a karját Ildikó. — Ünnep van…
De már senki nem figyelt rá. A két testvér egymással szemben állt, arcuk lángolt, tekintetük szikrázott. Csak egy mozdulat választotta el őket attól, hogy egymásnak essenek.
— Lézengtem? — ismételte Márk rekedten, levegő után kapkodva. — Ezt komolyan mondod?
— Pontosan ezt! — lépett közelebb Gábor. — Azt hiszed, nem tudom, miért rúgtak ki három munkahelyről is? Mindenhol ugyanaz volt a baj!
— Elég volt! — állt közéjük Balázs, határozott mozdulattal félretolva őket. — Márk, egész életedben a bátyádra irigykedtél.
— Ugyan mire? — vágott vissza a fiú, de hangja már megingott.
— Arra, hogy tizennégy éves kora óta dolgozott! Hogy éjszakákon át tanult, miközben te szórakozóhelyről szórakozóhelyre jártál!
Márk hátrált egy lépést, mintha arcul ütötték volna.
— Apa… ezt te sem gondolhatod komolyan…
— De igen — felelte Balázs keményen. — Azt hitted, vak vagyok? Hogy nem látom, mi zajlik benned? Az igazság olyan, mint a tüske: minél mélyebbre nyomod, annál fájdalmasabb lesz kiszedni.
Réka, aki eddig némán figyelte a jelenetet, idegesen megszólalt:
— Ez most mire akar kilyukadni?
— Te ebbe ne szólj bele! — intette le Balázs. — Ezt mi rendezzük.
Aztán körbenézett, és rideg hangon tette hozzá:
— Vagy azonnal befejezitek ezt a méltatlan civakodást, vagy elhagyjátok a házamat.
Márk arca elsápadt. Összeszorította a száját, majd szó nélkül a fogas felé indult.
— Gyere, Réka — mondta halkan, de metsző éllel a hangjában. — Nincs itt maradásunk.
— Márk, kisfiam! — zokogta Ildikó.