— Ez egyszerűen nem igaz! — emelte fel diadalmasan a hangját Réka. — Hazudik! Márk mondta…

— Mit mondott Márk?

Mindketten összerezzentek. A konyhaajtóban ott állt Gábor. Egyenes háttal, megfeszülve, ajkai vékony vonallá préselve.

— Gábor! — ugrott talpra Eszter. — Ma korán végeztél?

— Elkértem magam hamarabb — felelte hűvösen, és le sem vette a szemét Rékáról. — Szóval érdekelne, mit terjeszt rólam a testvérem. Igazán kíváncsi lettem.

Réka arca elsápadt, tekintete idegesen cikázott.

— Nem… semmi különös — hebegte, miközben a táskájáért nyúlt. — Tényleg mennem kell, már késő van.

— Maradj csak — mondta Gábor keményen, és az ajtó elé lépett. — Ha már belekezdtél, fejezd is be. Mit talált ki Márk az egyetemről? A munkámról?

— Gábor, kérlek… — érintette meg Eszter a vállát halkan. — Engedd el. Nem éri meg.

De mintha meg sem hallotta volna.

— Tehát apám egyengette az utamat? — kérdezte metsző hangon. — Az is az ő érdeme, hogy négy éven át éjszakánként vagonokat pakoltam?

— Az építkezésre is ő protezsált be? Netán a diplomámat is ő írta helyettem?