– Nem próbáltál erről nyugodtan beszélni Nórával? Leülni, elmondani neki, mi bánt?

– Dehogynem! – vágta rá ingerülten. – Mondtam neki, hogy felháborít ez az egész helyzet. Tudod, mit felelt?

– Mit?

– Azt, hogy ha nem tetszik, keressek én is jobb munkát. Mintha ez olyan egyszerű lenne!

– De neki sikerült, Márk…

– Csak szerencséje volt, ennyi az egész!

– Biztos, hogy csak az? Nóra okos, céltudatos nő, ráadásul ügyesen vezeti a háztartást is. És ne felejtsd el, van egy saját lakása, ahol most éltek. Nem kellene ilyen aljas húzásokba kezdened, édes fiam…

– Aljas? – emelte fel a hangját Márk. – Most komolyan? Szerinted én vagyok a hibás? Te melyik oldalon állsz? Ő az, aki titokban gyűjtöget, még egy széfet is beszerzett! Azt hiszi, ha pénzre lesz szükségem, majd megállít egy darab vas? Ugyan már!

Erika próbált higgadt maradni, és más irányba terelni a beszélgetést.

– De miért vett egyáltalán széfet? Nem biztonságosabb a bankkártyán tartani a pénzt?

– Azért, mert egyszer csúnyán rászedték – válaszolta Márk. – Egy régi osztálytársa küldött neki egy linket, hogy szavazzon valami versenyen. Nóra gondolkodás nélkül rákattintott. Később derült ki, hogy feltörték az ismerőse profilját, és amíg ő a linket nézegette, leemeltek a számlájáról közel hatvanezer forintot. Akkor majd’ megfulladtam a nevetéstől! – tette hozzá kárörvendően. – Azóta nem bízik a kártyában, inkább készpénzt tart a széfben, pont olyat vett, mint amilyen a szüleinél is van. Én pedig, amikor egyszer délután aludt a szabadnapján, szépen lemásoltattam a kulcsát. Miért? Mert a férje elől nem rejtegetünk pénzt.