– Attól még az lopás marad – mondta Erika halkan.

– Nézd, maradjunk annyiban, hogy nem értünk egyet! – csattant fel a férfi. – Kezd elegem lenni a prédikációból. Azért hívtalak, hogy elújságoljam: végre megvettem azt a konzolt, amiről meséltem! Erre te rögtön faggatni kezdesz, honnan volt rá pénz. Örülj inkább velem!

– Rendben, örülök, ha te örülsz – felelte az anya bizonytalanul. – De kérlek, ilyet többé ne csinálj. Nóra is látni fogja az új szerzeményt, és rájön, mire ment el az ő pénze.

– Nem az övé, hanem a miénk! – javította ki Márk ingerülten. – Házastársak vagyunk. Ha majd kiabál egy sort, kisírja magát, aztán lenyugszik. Most mennem kell, ki akarom bontani a dobozt. Szia!

Mielőtt Erika bármit válaszolhatott volna, a vonal megszakadt.

Az asszony sokáig a kezében tartotta a telefont. Szerette a menyét. Nóra udvarias, szorgalmas, művelt lány volt, jó családból. Saját lakással, stabil, jól fizető állással – manapság ez ritkaság. Erika titokban mindig attól tartott, hogy a fia valami megbízhatatlan, léha teremtést hoz majd haza, aki rajtuk élősködik. Ehhez képest Nóra igazi főnyereménynek tűnt. És Márk most éppen ezt a szerencsét készült elszórni gyerekes vágyai és felelőtlensége miatt.