Este, amikor Nóra hazaért a munkából, a nappaliban már nyoma sem volt a csomagolásnak; Márk gondosan eltüntette a dobozokat. A lakás azonban korántsem ragyogott. A fiatal nő már az előszobából felemelte a hangját:

– Márk! Megkértelek, hogy legalább porszívózz fel ma!

A férfi kikukucskált a nappaliból, arcán önelégült mosollyal.
– Egész nap elfoglalt voltam – közölte.

– Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve Nóra. – Mivel lehet annyira tele a napod, hogy tizenöt perced sem marad elővenni a porszívót? Ráadásul ma szabadnapos vagy.

– Semmi közöd hozzá – vágta rá hűvösen.

– Akkor a vacsorához sincs ma közöd – felelte a nő szárazon.

– Most komolyan? Dolgoznom kell azért is, hogy ehessek? Ne ess túlzásokba, drágám! – háborodott fel Márk.

Nóra szeme villant.
– Én egyáltalán nem túlzok, és ezt te is pontosan tudod.

– Egyáltalán nem viszem túlzásba! Két napja könyörgök, hogy legalább porszívózz fel. Nem azt kértem, hogy kézzel súrold fel a padlót vagy seprűvel takarítsd végig az egész lakást, mint a múlt században. Csak annyit, hogy menj végig a porszívóval! Ennyi lett volna az összes dolgod! Tegnap egész nap a plázában lógtál, és még azt sem voltál képes elmondani, miért töltöttél ott órákat – ráadásul pénz nélkül. Ma pedig mi a kifogásod? Az, hogy olyasmivel voltál elfoglalva, amihez nekem semmi közöm? Akkor csináld csak tovább azt! Elegem van belőled! – robbant ki Nórából a düh.