Nóra hitetlenkedve nézett rá.

– Ennyire nem gondolkodsz, Márk? Amikor turkáltál a széfben, csak a bankjegyeket vetted észre? A papírokat meg sem nézted? – kérdezte fáradt iróniával. – Anyu fél éve az én nevemre íratta a lakást. Ez már hivatalosan is az enyém.

– …és innentől kezdve ez az én otthonom, azt csinálok benne, amit akarok, még csak fel sem kell hívnom anyát engedélyért! – tette hozzá Nóra jeges nyugalommal. – Te pedig pontosan oda fogsz visszamenni, ahonnan idekerültél.

Márk úgy állt előtte, mintha leforrázták volna. Az arcáról lefagyott a fölény, a gondolatai láthatóan nehezen vánszorogtak előre. Csak bámult maga elé, szólni sem tudott.

Nóra eközben kilépett a szobából a folyosóra, mert eszébe jutott, hogy a mobilja a táskájában maradt. Remegő kézzel kereste elő, és azonnal tárcsázta a rendőrséget. Bediktálta a címet, és annyit még el tudott mondani, hogy kirabolták, amikor hirtelen kitépték a készüléket a kezéből.

– Te kapzsi kígyó! – ordította Márk eltorzult arccal. – Fel akarsz jelenteni? Zsaruhoz rohansz ellenem?