Nóra még soha nem látta ilyen féktelen dühben. Márk visszahajította a telefont a táskába, de a vonalat nem szakította meg. A diszpécser így tisztán hallhatta, ahogy a férfi üvölt, majd azt is, amikor az első ütés csattant.

– Márk, hagyd abba! Fáj! Kérlek, elég! – zokogta Nóra.

Próbálta védeni magát, karját az arca elé kapta, de az erejük nem volt egy súlycsoportban. A férfi vak indulattal csapkodott, mintha minden sérelmét most akarná megtorolni. Csak akkor hagyta abba, amikor Nóra a folyosó kövén kuporogva összegömbölyödött, és már alig mozdult.

A következő pillanatban mintha kitisztult volna Márk feje. Ránézett a földön fekvő feleségére, és döbbenten hátrált egy lépést.

– Nóra… Nórikám… én nem akartam… Nem tudom, mi történt velem. Bocsáss meg, kérlek… – hebegte.

Válasz nem érkezett. Nóra némán feküdt, arcán könnyek csorogtak végig, ajkán és orrán vér csillogott.

A zajra a szomszéd házaspár is felfigyelt. Nemrég költöztek ide, de már váltottak pár baráti szót Nórával. Először csak csengettek, majd amikor nem nyílt ajtó, viszont a kiabálás hirtelen elhallgatott, a férj ököllel kezdte verni a bejáratot. A felesége közben újra és újra hívta a rendőrséget, és kétségbeesetten magyarázta, milyen hangokat hallottak a falon túlról.