– Amióta Nóra meghalt, nem talál magára – mondta csendesen Márk. – A gyógyszerek valamennyire segítenek, de gyakran kiköpi őket, és olyankor minden kezdődik elölről.

…és olyankor minden kezdődik elölről. – Nem mindig tudok résen lenni – tette hozzá fáradtan.

A lakás egyébként rendben volt, tisztaság és visszafogott rend uralkodott benne. Az előszobában egy gondosan felakasztott, jó állapotú kabát lógott, de Márk elárulta, hogy Hajnalka néni szinte kizárólag azt a régi dzsekit hordja, amely valaha Nóráé volt. Több mint tízéves darab, mégsem hajlandó megválni tőle.

Miután lefektette az édesanyját, visszament a konyhába. Rékával teát töltöttek, aztán valahogy előkerült egy üveg konyak is. Az ital mellett a szavak is könnyebben jöttek. Réka szinte mindent elmondott: hogy a férje külföldre készül, és magával vinné a gyerekeket; hogy ő képtelen lenne magára hagyni az édesanyját; hogy az évek mintha észrevétlenül folytak volna ki a kezei közül.

– Neked vannak gyerekeid? – kérdezte halkan.

Márk vállat vont.