– Hajnalka néni… – mosolygott később Réka, amikor ismét a piacon találkoztak. – Olyan jó magát látni.

Hazafelé kísérte az asszonyt, aki útközben a gyerekeire panaszkodott – hogy magára hagyták –, meg a szomszédokra, akik szerinte mindenféle mérget öntenek a lefolyóba. Réka közben azon töprengett, hogyan juthat valaki idáig. Hiszen volt egy fia, Márk, és volt egy lánya is, Nóra, valamivel fiatalabb a fiúnál. Nem, ő biztosan nem költözne el a férjével és a gyerekeivel Portugáliába. Itt van az édesanyja, és nem engedné, hogy egyszer úgy álljon a boltban, aprót számolgatva, mint most Hajnalka néni.

Amikor a ház elé értek, egy magas, szakállas férfi lépett eléjük.

– Anya, már megint kezded? – szólt rá ingerülten. – Hányszor kértem, hogy…

A mondata félbeszakadt, mert észrevette Rékát. A lány is őt nézte, és néhány másodpercbe telt, mire felismerte.

– Márk?

– Réka?

– Te jó ég, mennyit változtál!

– Te viszont alig – mosolyodott el.

– Ne hazudj!

– Egy szót sem.

Kiderült, hogy Hajnalka néni elméje az utóbbi években megbillent.