Réka értetlenül nézett rá.

– Tessék? – kérdezte zavartan, mert fogalma sem volt, miről beszél.

Réka akkor még azt sem tudta, mit jelent az, hogy osztriga.

– Gyere, elviszlek valahová, megkóstoltatlak – mondta Norbert vontatott, ráérős hangon. – És ha szépen viselkedsz, akár minden nap ehetsz majd ilyet.

A lány egy pillanat alatt felfogta, mire céloz. Jeges félelem futott végig rajta; nem először látott hasonló helyzetet a piacon. Az ujjai elfehéredtek, mintha nem is hozzá tartoztak volna, alig bírták megfogni a szatyrok fülét. Érezte magán Norbert tekintetét, és minden erejével próbálta leplezni a rettegését.

– Rékácska!

Hajnalka néni szólt át a szomszéd stand mögül. A lány reménykedve kapta fel a fejét: talán most történik valami.

– Gyere át, segíts egy kicsit, teljesen beállt a derekam – panaszkodott az asszony.

Norbert éles pillantása kísérte, ahogy Réka odalépett. Hajnalka néni lehajolt, mintha a ruhákat igazgatná, és a fülébe súgta: „Húzd az időt, ameddig csak tudod.”

Réka úgy szedte le a vállfákról a ruhákat, mintha mindegyik ólomsúly lenne. A percek nyúlós masszaként csorogtak, sehogyan sem akartak telni.