A ház lakói persze egyre türelmetlenebbek lettek. A lépcsőházban terjengő bűz, a megjelenő csótányok és a mindent beborító kosz miatt rendszeresen Esztert keresték meg panaszaikkal.

Nyolc éven át küzdött az anyjáért. Először egyedül próbálta megoldani a helyzetet, később már a férje is mellette állt. A férfit — aki orvosként dolgozott — még Júlia mutatta be neki évekkel korábban. Kapcsolatait latba vetve sikerült elérnie, hogy Renátát felvegyék egy klinikára kivizsgálásra és kezelésre.

A terápia hosszadalmas volt, de átmenetileg javulást hozott. Amikor kiengedték, Renáta láthatóan igyekezett visszafogni magát, és erőt vett magán, hogy ne nyúljon minden elhagyott tárgy után, bár a kísértés továbbra is ott leselkedett a mindennapjai peremén.

Mégis, minden igyekezete ellenére időről időre elgyengült. Előfordult, hogy nem tudott ellenállni a késztetésnek, és ami gazdátlannak tűnt vagy csak „rossz helyen hevert”, azt hazavitte. Bár ezek az esetek ritkábbá váltak, teljesen sosem szűntek meg.

Amíg Renáta a klinikán volt, Eszter nem tétlenkedett. Felújíttatta az édesanyja lakását, kifestette a falakat, rendbe hozatta a bútorokat, és még egy segítőt is fogadott mellé. A nő feladata az volt, hogy szemmel tartsa a háztartást, és azonnal megszabaduljon minden fölösleges holmitól, mielőtt újra eluralkodna a káosz. Így próbálták megelőzni, hogy a lakás ismét raktárrá változzon.