Emese észrevette a bizonytalanságot, és nem hagyta annyiban.

– Mondd el azonnal! Honnan veszed ezeket a történeteket?

– Apa mondta – vágta rá végül Nóra. – Ő sok mindenre felnyitotta a szemem.

– Az apád? Tényleg kapcsolatban vagy azzal az emberrel?

– Igen. És nem önző, ahogy te állítod. Szeret engem. Mindig is akart velem találkozni, csak te akadályoztad meg!

– Az elmúlt tíz évben, amióta elment, egyszer sem keresett. Nem hívott, nem írt, még az ünnepeken sem jutott eszébe a saját lánya. Két éve pedig, amikor összefutottunk vele a plázában, szó szerint elszaladt előlünk, nehogy felismerd.

Úgy tűnt, erre a változatra Nóra nem számított. Nyilván az apja egészen másképp mesélte el a múltat.

– Akkor is! Te sosem szerettél! Mindig fontosabbak voltak a férfiak nálam! – tört ki belőle.

– Ezt is az apád ültette a fejedbe?

– Nem! Erre magamtól jöttem rá!

– Amióta egyedül nevelek, összesen kétszer próbáltam komoly kapcsolatot kialakítani. Az egyik férfit bemutattam neked, nyolcéves voltál. Talán halványan emlékszel rá, de még éjszakára sem maradt nálunk. Azért ment el, mert te voltál az első számú az életemben.