– Hagyd ki apát ebből! Ő mellettem áll! Megért engem! Ő is szenvedett a te keménységedtől és közönyödtől! Mindannyiunkat irányítani akartál! Egész életünkben parancsolgattál! Szívtelen vagy… – csattant fel Nóra, és a vonal másik végén feszült csend telepedett a kimondatlan folytatásra.

– …szívtelen vagy! Senkit sem tudsz igazán szeretni!

– Ha nem szerettelek volna, szerinted miért törekedtem volna arra, hogy mindig szépen öltözz, hogy a legjobb játékokat kapd, hogy táncórára és zeneiskolába járhass, különórákat fizessek neked? – kérdezte Emese fojtott hangon.

– Pont ez az! Nálad minden a pénzről szólt! Ahelyett, hogy leültél volna mellém beszélgetni, inkább dolgoztál. Úgy éreztem, mintha meg akarnál vásárolni. Nekem nem ajándékokra volt szükségem, hanem egy anyára!

– Érdekes, milyen ügyesen tudsz bántani – sóhajtott Emese. – Esténként nem a karrieremmel foglalkoztam, hanem a házzal. Téged soha nem terheltelek a teendőkkel. Tanulhattál, fejlődhettél, próbákra járhattál. Miközben azt érezted, hogy hiányzik az ölelés, én a padlót súroltam, főztem, mostam, vasaltam.