– Mindig kiforgatod a dolgokat a saját igazad szerint!

– Nem kiforgatom, hanem próbálom levenni rólad azt az illúziót, ami megakadályoz abban, hogy megállj a saját lábadon. Az élet nem olyan könnyű, mint gondolod – főleg szülői háttér nélkül. Én mindig tudtam, hogy ha baj van, számíthatok a szüleimre. Most meg divat lett terapeutához járni, és mindenért a szülőket hibáztatni. Rendben, próbáld ki az önállóságot. Sok szerencsét hozzá.

– Akkor ennyi! Ne keress többé! Tekints úgy, mintha nem is lenne lányod!

– Ha így döntesz… – felelte halkan Emese. – De hová készülsz? Nem volt szó egyetemről, munkáról?

– Úgy vedd, hogy mindent ott hagytam, és külföldre költöztem!

– Ugyan már. Mit csinálnál ott? Ki vár rád?

– Komolyan, anya? Még most is kioktatsz? Azt mondom, nem akarlak látni többé, te meg nyelvtanórát tartasz? Fel sem tűnt, hogy azt mondtam: felmondtam? Hogy abbahagytam a tanulást?

– Tessék? Hiszen az ország egyik legjobb konzervatóriumába jártál. Négyéves korod óta zenéltél. Ez volt az álmod – döbbent meg Emese.