Emese mindig előre tervezett, több lépéssel gondolkodott a jövő előtt. Hozzászokott, hogy az életük kiszámítható, rendezett mederben halad. Annyira természetesnek vette az otthoni békét és stabilitást, hogy észre sem vette, mikor kezdett el távolodni egymástól közte és a férje között a kapcsolat. Talán könnyebb lett volna feldolgozni mindazt, ami később történt, ha hangos veszekedések előzték volna meg. De nem így volt. A férje csendben, szinte észrevétlenül készítette elő a maga útját, úgy, hogy Emese akkor még semmit sem sejtett abból, mire készül valójában.

Nem adott neki esélyt sem arra, hogy bármit helyrehozzon, vagy akár megpróbálja visszafordítani az eseményeket.

Aznap este, amikor Emese hazaért a munkából, különös látvány fogadta: Márk a hálószobában állt, nyitott bőrönddel az ágyon, és éppen pakolt.

— Emese, elköltözöm — mondta szárazon.

— Hová? És Nóra hol van? — kérdezte értetlenül.

— A szüleidnél. Megkértem őket, hogy pár napig vigyázzanak rá, amíg mindent elrendezünk. Neked is jobb lenne most ott maradnod vele, így könnyebb lesz neki.