— Önző és számító vagy! Anyának igaza volt!

— Akkor talán már rég meghoztad a döntésedet — felelte csendesen.

Este, amikor Márk hazaért, a bőröndjeit a lépcsőházban találta. Az ajtóra ragasztott cetlin ez állt: „Beadtam a válókeresetet.”

Nóra nem hátrált meg. Elindította az eljárást, majd egy héttel később Leventével átköltözött az édesanyjához.

Kinga dühöngött, amiért nem kapta meg a vágyott autót, és folyamatosan szemrehányásokat tett a fiának, amíg az náluk húzta meg magát Kristóffal közös otthonukban.

Egy este Márk mégis felhívta Nórát.

— Beszélhetnénk? — kérdezte bizonytalanul.

— Hallgatlak.

— Kezdhetnénk újra. Hibáztam, de helyrehozom.

— Már megtettem, amit kellett — válaszolta nyugodtan. — Megszabadultam attól, ami lehúzott. Leventével bármikor találkozhatsz. Velem viszont nem. Viszlát, Márk.

❦

Lilla a konyha ajtajában torpant meg, amikor meghallotta, hogy az após, Gábor, emelt hangon magyaráz a nappaliban összegyűlt vendégeknek:

— Mondtam én nekik, hogyan kell csinálni! Ha nem szólok bele, még most is ásóval kapirgálnának a kertben, mintha a középkorban ragadtak volna!

A szomszédok és a távolabbi rokonok lelkesen bólogattak, Lilla pedig csak forgatta a szemét, nehogy hangosan felnevessen. Alig pár perce ért haza a munkából; kimerült volt és éhes, és semmi kedve nem akadt újra végighallgatni az após legfrissebb „életbölcsességeit”.