— Dehogynem mennék!

— Akkor elküldelek téged és Leventét mondjuk Törökországba!

Nóra hangosan felnevetett.

— Most komolyan beszélsz? Engem és a fiunkat? Voltál te már Leventével akár két teljes napot egyedül, segítség nélkül? És még egy idegen helyen is? Tudod jól, mennyire eleven és kíváncsi. Egy ilyen „nyaralás” után nekem inkább egy hónap rehabilitációra lenne szükségem.

— Én csak jót akarok! Pihenést ajánlok!

— Márk, bármennyire imádom a gyerekünket, számomra az lenne az igazi kikapcsolódás, ha Levente veled utazna el. Vagy a nagymamájával. Mit szólsz ehhez?

— Anya egyedül szeretett volna menni. Ráadásul nem Törökországba, hanem egy szanatóriumba.

— Akkor senki sem megy sehová. A gyerek jár oviba, mi dolgozunk, a nagymama pedig gyűjtsön magának a kozmetikai kezelésekre. Ha valóban a szívét akarná gyógyíttatni, az harmadennyibe kerülne.

— Nórikám, nem a pénz a legfontosabb!

— Lehet, hogy Kingának nem az. De rólunk mikor gondolkodsz végre?

— Nórikám! El sem hiszed, mennyire boldog vagyok, hogy minden ilyen szépen alakult! Bevallom, igazságtalan voltam, amikor kegyetlen önzőnek neveztelek! Hozok nektek hűtőmágnest! — csacsogta Kinga a telefonba.

— Miféle mágnest? — kérdezett vissza Nóra szárazon.

— Hát a szanatóriumból! Mondtam, hogy a tengerpart közelében van, és tervezem, hogy bemegyek a városba is néhányszor — hadarta tovább az asszony, majd elbizonytalanodva elhallgatott. — Nórikám, minden rendben?

— Velem? Nem igazán. De az a lényeg, hogy magával minden a legnagyobb rendben.

Nyolc év házasság alatt először fordult elő, hogy Nóra nem várta meg a választ. Egyszerűen bontotta a vonalat, és a további hívásokat sem fogadta. Este Márk ingerülten érkezett haza.

— Nóra, ezt mégis hogy képzelted?

— Mire gondolsz? — pislogott ártatlanul.

— Miért nyomtad ki anyát? És utána miért nem vetted fel?

— Ugyan már. Ne mondd, hogy elhiszed: Kinga a saját pénzéből fizette ki az utat.

— Rendben. Kölcsönt vettem fel, hogy elmehessen pihenni.

— Kölcsönt?!

— Ne csinálj ügyet belőle. Vállaltam egy pluszprojektet. Két hét alatt befejezem, és visszafizetem az egészet.

Nóra csak elmosolyodott, és vállat vont. Nem kezdett újabb vitába, de a tekintetéből egyértelmű volt: ha a férje nem tartja a szavát, abból komoly következmények lesznek. Másnap a megtakarítása nagy részét inkább bankszámlára utalta. A kamatok épp kedvezően alakultak, kapóra jött az alkalom.

Két hét múlva úgy döntött, a maradék összeget is beteszi. Amikor azonban felnyitotta a dobozt, az üresen tátongott.

— Márk, hová lett a pénz?

A férfi zavartan megvakarta a tarkóját.

— Tudod… nem készültem el időben a munkával. A határidő csúszása miatt csak a felét fizették ki. Úgyhogy kénytelen voltam a… a mi pénzünkből kipótolni, hogy rendezzem a tartozást.

— Nem, Márk. Az nem „mi pénzünk” volt, hanem az enyém. Pontosan megbeszéltük, hogy ahhoz nem nyúlsz.

— …hogy nálad minden kézben van, közben meg feltöröd a perselyt?

— Próbáld már megérteni, Nóra, ezt anyáért tettem!

— Márk, sajnálom, de most tényleg túl messzire mentél. Az édesanya fontos, ezt senki nem vitatja. De kellene, hogy legyenek határok. Kingánál viszont mintha nem léteznének. Arra kérlek, add vissza a pénzemet.