Fél évvel korábban Gergő lepte meg ezekkel a botokkal. Akkoriban nem sok kedve volt használni őket, most azonban hálás volt értük.

A fia érzékeny lelkű, segítőkész ember, Erzsébet legnagyobb büszkesége. Egyedül nevelte fel, és arra tanította, hogy mások baját is a magáénak érezze, s ha kell, gondolkodás nélkül siessen segíteni.

Erzsébet hosszú éveken át ápolónőként dolgozott. Injekciókat adott, betegeket gondozott, s egyszer még egy utcán összeesett, eszméletlen embert is sikerült visszahoznia az életbe. Akkor Gergő is mellette volt: figyelte anyja utasításait, és tette, amit mondott. A mentők kiérkezve hősöknek nevezték őket.

Azóta Gergő mindig büszkén tekint az édesanyjára, és ha valahol baj történik, rendszerint ő ér oda az elsők között. Amikor egy régi bérházban beomlott a födém egy része, a mentőcsapat munkáját is segítette — ekkor döntötte el, hogy ezt a hivatást választja.

Erzsébet fia a munkájának él, csak az fáj neki, hogy még nem nősült meg. Mindezeken töprengve igazította meg a hátizsákját, és felkészült arra, hogy kilépjen a zord utcára.