Lassan, óvatosan haladt előre, közben félhangosan nógatta magát: – Gyerünk csak, lábaim, most ne hagyjatok cserben! Nem szidlak többet benneteket… De Gergővel is beszélnem kell. Ideje belátnia, hogy az anyja már nem fiatal. Vagy talán nem is veszi észre?

Egy pillanatra sértődöttség futott át rajta. Másokon segít éjjel-nappal, de róla mintha megfeledkezne.

Amikor azonban hazaért, és végre leült pihenni, szégyenkezve gondolt vissza ezekre a gondolatokra. – Mi ütött belém? – korholta magát. – Csak nem haragszom a saját fiamra?

Ledőlt egy kicsit, és mire felkelt, a lábai is mintha megnyugodtak volna, már nem sajogtak annyira.

Ekkor váratlanul megszólalt a csengő.

Az ajtóhoz sietett, kinyitotta – és ott állt Gergő egy fiatal nővel az oldalán.

– Anya, már vagy tízszer hívtalak! Ki van kapcsolva a telefonod. Mi történt? – kérdezte aggodalmasan.

Erzsébet elmosolyodott.

– Szervusz, fiam. Elromlott ez a fránya készülék, nem tölt. Mit tehettem volna?

– Jaj, anya… – csóválta a fejét Gergő. – Igazad van, én vagyok az esztelen. Réka mondta is, hogy azonnal nézzünk be hozzád. Ő rángatott ide ma. Teljesen beletemetkeztem a munkába…