Az asszony szeme megtelt könnyel, de igyekezett visszatartani. A meghatottságtól mintha a lábfájása is enyhült volna; szinte csodának tűnt.

– Jól van, jól van, gyertek beljebb, ne a küszöbön ácsorogjatok! – törölte meg a szemét. – Leszaladtam a boltba, vettem egy kis sütnivaló csirkét meg friss kalácsot a teához.

– Anya, teljesen összezavarodtam az ijedségtől. Hadd mutassam be Rékát. Tudom, nem ismeritek még egymást igazán, de én sosem szerettem halogatni a döntéseket. Megkértem a kezét… bár még gondolkodik rajta.

– Hát persze, hogy gondolkodik – mosolygott Erzsébet csipkelődve. – Látja, hogy az anyáddal sem törődsz eleget, hát megfontolja, mire vállalkozik. No, ne toporogjatok, hozzátok azt a Marcit, biztosan éhesek vagytok az úttól.

Az esküvő után Gergő és Réka Erzsébetnél rendezkedtek be. A ház újra megtelt élettel, nevetéssel, Marci pedig vidáman hordta a papucsot, és okos tekintettel figyelte a család minden mozdulatát. Benedek munka után sietett haza; még túrabotot is vett az édesanyjának, biztos, ami biztos. Azóta egyik fia sem hagyta magára hosszú időre.

Segíteni másokon nemes dolog, de közben nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik a legközelebb állnak hozzánk – még akkor sem, ha erősnek és sebezhetetlennek hisszük őket.