Emese többnyire fehér köpenyben és sapkában sietett végig a folyosókon, most azonban csinos ruhában jelent meg – alig lehetett ráismerni. Mosolyogva mesélte, hogy este érte jönnek az unokái, hogy hazavigyék, és büszkén készülődött erre a pillanatra.

Réka szinte maga előtt látta, ahogy Emese este büszkén indul majd haza a családjához. Egyszerre szorult össze a szíve a búcsú miatt, és töltötte el melegség, hogy az idős nőre – legalábbis úgy tudta – szerető rokonok várnak. A nővérszobában, amikor együtt teáztak, Emese gyakran vett elő fényképeket a táskájából, és ragyogó arccal mesélt az unokáiról, megmutatva az ajándékokat is, amelyeket állítólag tőlük kapott.

A háta mögött persze többen csodálkoztak rajta: miért hajtja magát ennyire ilyen korban, mi szüksége van erre a rengeteg műszakra?

Lilla csak akkor érkezett meg, amikor az ünneplés már a végéhez közeledett.

– Réka, én nem ülnék asztalhoz, kicsit feszélyez, hogy senkit sem ismerek. Megvárlak itt kint, nemsokára jössz? – kérdezte halkan.