– Ahogy gondolod. Igazából én is indulni készültem – felelte Réka. – Tudod, most megüresedik az egyik nővéri állás. Ha van kedved, holnap rákérdezek miattad. Ma már mindenki fáradt, nem alkalmas az időpont.

Aztán az ajtó felé intett. – Látod, ott ül Emese, akit most búcsúztatunk nyugdíjba – súgta, és a résnyire nyitott ajtón át az idős asszonyra mutatott. – Várj meg egy percet, csak felkapom a táskámat, aztán sétálhatunk egyet, közben mindent megbeszélünk.

Réka hamar visszatért, és azonnal észrevette, hogy Lilla arca megváltozott, mintha valami teljesen kizökkentette volna.

– Gyere ki velem az utcára, észrevétlenül léptem le. Mi történt? Miért nézel így? – terelte kifelé a barátnőjét.

– Hiszen ez Emese! – suttogta Lilla, és a döbbenettől szinte megnyúlt az arca.

– Igen, róla beszéltem… ő Emese Ni… – kezdte Réka, még mit sem sejtve a közelgő magyarázatról.

– …Emese, a mi egykori főnővérünk, akit nemrég búcsúztattunk nyugdíjba. Lilla, mi ütött beléd?

– De hát ő a szomszédunk! Egy házban lakik velem, a nagymamám legjobb barátnője – vágott közbe Lilla izgatottan. – Nincsenek unokái, Réka. Sőt, semmilyen rokona sincs. Amit ti tudtok róla, az csak a felszín. Tényleg semmit sem meséltek nektek?