— Na persze, már megint ez megy! — zsörtölődött félhangosan. — Úgy tesznek, mintha nem lennének itthon. Biztos megláttak az ablakból! Sebaj, kivárom. Nem ülhettek bent örökké!

Lehuppant a bőröndjére a folyosón. Az idő azonban csak telt, az ajtó pedig négy óra múltán sem nyílt ki.

— Ez azért különös — morfondírozott magában. — Vasárnap van, holnap dolgozniuk kell. Már sötétedik is… ilyenkor már hazaszoktak érni. Csak nem maradnak el egész éjszakára?

Ekkor kinyílt a szemközti lakás ajtaja, és egy fiatal nő lépett ki rajta. Kinga azonnal felpattant.

— Elnézést, meg tudná mondani, itthon vannak a szomszédok?

A lány kelletlenül végigmérte.

— Honnan tudjam én? Nem vezetek róluk naplót. Kikre gondol egyáltalán?

— Lillára és Márkra. Hozzájuk jöttem, de nem nyitnak ajtót.

— Ja, ők? — vont vállat a lány. — Három napja elutaztak.

— Elutaztak? Hová? — sápadt el Kinga.

— Azt igazán nem közölték velem — felelte ingerülten. — Annyit hallottam, hogy külföldre mentek pihenni.

Kinga gyomra görcsbe rándult. Azonnal elővette a telefonját, és sorra hívta Lillát, majd Márkot is. Mindkettejük készüléke ki volt kapcsolva.