Rendszerint kész tények elé állította Lillát. A címet jól ismerte, és hogy biztosan otthon találja őket, sosem bajlódott előzetes egyeztetéssel — egyszerűen megjelent. Nyugdíjasként pontosan tudta, hogy Lilla és Márk nem járnak hosszabb kiküldetésekre, és éjszakánként mindig a saját lakásukban alszanak.

Két évvel korábban alakult ki benne ez a szokás, hogy váratlanul toppanjon be. Akkor még úgy gondolta, előzékeny lesz, ha előre szól. Így történt, hogy egy hajnalon, pontban hatkor, rácsörgött Lillára.

— Lillácska, még alszol? Teljesen elkényelmesített a városi élet! Nálunk falun ilyenkor már mindenki talpon van. Kelj fel gyorsan, mert másfél óra múlva befutok az állomásra. Gyere elém, két bőröndöm van!

Lilla félálomban próbálta értelmezni a hallottakat.

— Kinga néni, miről beszélsz? Miféle bőröndökről van szó?

— Két darab, érted? Kettő! — tagolta túlhangosan a nagynéni. — Egyedül nem tudom őket cipelni.

Aztán ellentmondást nem tűrő hangon hozzátette:

— Másfél óra múlva legyél az állomáson. A vonatom pontosan 7:30-kor érkezik. Ne késs el.