Kinga komoly erőfeszítéssel cipelte fel a súlyos bőröndöt a második emeletre. Minden lépcsőfoknál meg kellett állnia levegőt venni, mire végre az ajtó elé ért. Határozottan kopogott, majd még egyszer, ezúttal hangosabban. Semmi válasz. Türelmét vesztve öklével dörömbölni kezdett, de a lakás továbbra is néma maradt.

Mérgében még bele is rúgott az ajtóba.

— Na persze, már megint ez megy! — zsörtölődött félhangosan. — Úgy tesznek, mintha nem lennének itthon. Biztos megláttak az ablakból! Sebaj, kivárom. Nem ülhettek bent örökké!

Lehuppant a bőröndjére a folyosón. Az idő azonban csak telt, az ajtó pedig négy óra múltán sem nyílt ki.

— Ez azért különös — morfondírozott magában. — Vasárnap van, holnap dolgozniuk kell. Már sötétedik is… ilyenkor már hazaszoktak érni. Csak nem maradnak el egész éjszakára?

Ekkor kinyílt a szemközti lakás ajtaja, és egy fiatal nő lépett ki rajta. Kinga azonnal felpattant.

— Elnézést, meg tudná mondani, itthon vannak a szomszédok?

A lány kelletlenül végigmérte.

— Honnan tudjam én? Nem vezetek róluk naplót. Kikre gondol egyáltalán?

— Lillára és Márkra. Hozzájuk jöttem, de nem nyitnak ajtót.

— Ja, ők? — vont vállat a lány. — Három napja elutaztak.

— Elutaztak? Hová? — sápadt el Kinga.

— Azt igazán nem közölték velem — felelte ingerülten. — Annyit hallottam, hogy külföldre mentek pihenni.

Kinga gyomra görcsbe rándult. Azonnal elővette a telefonját, és sorra hívta Lillát, majd Márkot is. Mindkettejük készüléke ki volt kapcsolva.

Kétségbeesésében felhívta a nővérét, Emesét. A vonal túlsó végén nem sok együttérzés várta.

— Na látod, Kinga, ez lett a nagy meglepetésedből! — csattant fel Emese. — Lilla még indulás előtt szólt, hogy két hétig nem lesznek itthon. Pontosan tizennégy napig. Mit akarsz addig csinálni ott a lépcsőházban?

— Nincs valakinél pótkulcs? Nem hagyták esetleg a szomszédnál? — próbálkozott Kinga.

— Ugyan már! — vágta rá a testvére. — Ki adna kulcsot egy idegennek? Fogd a csomagod, menj ki az állomásra, vegyél jegyet, és hagyd végre békén a lányomat!

Azt is hozzátette, hogy Lilla panaszkodott rá. Nem gondolta volna, hogy Kinga ilyen sértő megjegyzéseket enged meg magának.

— Az én lányomra mondasz ilyesmit? Inkább nézz a saját Rékádra! — csattant fel Emese.

A vita gyorsan elmérgesedett, végül Kinga dühösen bontotta a vonalat. Nem maradt más választása: lehúzta a bőröndöt a lépcsőn, és visszaindult az állomásra. Az éjszakát a váróteremben töltötte, a hajnali vonatra várva.

Természetesen később mindezért Lillát tette felelőssé. Amint sikerült elérnie, alapos fejmosásban részesítette a mit sem sejtő unokahúgát.

Egyetlen pozitív következménye mégis lett az esetnek: Kinga ezután hosszú időre felhagyott a váratlan látogatásokkal. Lilla pedig ritkán érzett akkora megkönnyebbülést, mint akkor.