Körülbelül két és fél órával később vad dörömbölés rázta meg az ajtót. Kinga néni, miután sem a mobilon, sem a vezetékesen nem érte el őket, saját kezébe vette az ügyet, és valahogy felkutatta a lakást. Most teljes erőből verte az ajtót.

Lilla nem mozdult. Közel egy órán át hallgatta a kitartó kopogást és a zúgolódást, miközben a folyosón leskelődött. Amikor végre csend lett odakint, még negyedórát kivárt, csak azután nyitotta résnyire az ajtót. A lépcsőház üresnek tűnt.

Megkönnyebbülten már indult volna vissza aludni, amikor éles hang hasított a csendbe:

— Megállj csak! Azt hitted, túljársz az eszemen? Tudtam én, hogy itthon vagytok!

Lilla keze remegni kezdett. Kilépett a folyosóra, és meglátta Kinga nénit, aki a lépcsőn ült, a bőröndjei mellett.

— Hol van az a férjed? — förmedt rá az asszony. — Szólj neki, hogy hozza be a csomagjaimat! És ne hidd, hogy ennyiben hagyom. Visszamegyek, és mindent elmondok az édesanyádnak! Az ember a saját nagynénjét sem engedi be? A lépcsőn várakoztatja, ráadásul hazudozik!