Így történt, hogy Kinga néni végül tíz teljes napra beköltözött hozzájuk, és egyetlen fillért sem költött magára.

A hetedik nap végére Lilla úgy érezte, menten világgá szalad. A nagynéni minden apróságba belekötött, és egy perc nyugtot sem hagyott neki.

— Jaj, Lilla, hogy elhanyagoltad magad! — csipkedte meg fájdalmasan az oldalát. — Egyáltalán tükörbe nézel mostanában? Vigyázz, mert a Márk egyszer csak talál magának egy csinos, karcsú nőt, és hidd el, igaza lesz! Mit látott benned? Se csín, se forma, se rend a ház körül!

A konyhában sem volt kegyelem.

— Ki főzi így a tésztát? Egy darabka vajat kell dobni a vízbe, hogy ne ragadjon össze! Te meg leöblíted hideg vízzel? És aztán csodálkozol, hogy ízetlen az egész!

Lilla napról napra egyre feszültebben tűrte a folyamatos kritikát, és egyre gyakrabban tette fel magának a kérdést, meddig kell még elviselnie ezt az állapotot.

Az évek során azonban Kinga egyre kevésbé törődött az illemszabályokkal. Két esztendő leforgása alatt még háromszor toppant be Lilláékhoz, és ettől kezdve eszébe sem jutott előre szólni az érkezéséről.