Ha Lilla és Márk éppen dolgoztak, az asszony minden különösebb szégyenérzet nélkül letelepedett a lépcsőházban, és ott várta meg, amíg hazaérnek. Mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.

Lilla egy alkalommal megpróbált higgadtan beszélni vele.

— Kinga néni, mondja meg őszintén, maga mit szólna ahhoz, ha én egyszer csak beállítanék magához minden előzetes egyeztetés nélkül? — kérdezte csendesen. — Képzelje el: belépek, első utam a konyhába vezet, kinyitom a hűtőt, megeszem, amihez kedvem támad, aztán kézmosás nélkül bemegyek a hálószobába, és kabátostul végigdőlök az ágyán.

Kinga rezzenéstelen arccal felelt:

— Téged, Lillám, azonnal kivágnálak. Gondolkodás nélkül, mint a huzat.

— Pontosan így viselkedik maga is nálunk — emelte meg a hangját Lilla. — Meghívás nélkül ront be, itt, az én otthonomban akarja megszabni a szabályokat, beleszól a Márkkal való kapcsolatunkba, és folyton megaláz, akár a jelenlétében, akár a háta mögött.

Sorolni kezdte a sérelmeit: egyszer a külseje nem felelt meg, máskor a főztjébe kötött bele, vagy azt hányta a szemére, hogy nem elég rendes a lakás.