Most már hangos kacaj tört ki. Még Réka is a szája elé kapta a kezét, hogy palástolja a mosolyát. Gábor dühében szinte remegett.

– Takarodj az én házamból! – ordította, az ajtó felé mutatva.

– Örömmel – felelte Lilla, majd Márkra nézett, aki alig tudta visszatartani a nevetést. – Jössz?

– Persze – állt fel a férfi. – Lilla, ezt mesterien csináltad.

A döbbent tekintetek kereszttüzében hagyták el a házat. Amikor beültek az autóba, Márk kitört.

– Komolyan azt hittem, felrobban! – nevetett. – Úgy helyretetted, hogy majdnem megsajnáltam.

– Én viszont elfáradtam ebben az egészben – sóhajtott Lilla. – Nem akarok többé oda visszamenni.

– Nem is kell – fogta meg a kezét Márk. – Meghúzzuk magunkat a szüleidnél, aztán keresünk egy albérletet. Együtt megoldjuk.

Még aznap este Lilla szüleihez, Eszterhez és Balázshoz mentek, akik kérdések nélkül befogadták őket. Egy hónappal később kibéreltek egy apró lakást Székesfehérvár belvárosában. Gábor néhányszor telefonált, bocsánatkérést követelve, de Lilla nem vette fel. Tudta, hogy a rokonság szemében az após tekintélye megingott – és ez számára felért egy győzelemmel. Az új kezdet nem volt könnyű, mégis felszabadítónak érezte. A szabadság minden nehézségért kárpótolta.