Hangos, uralkodó természet volt. Meggyőződése szerint nála bölcsebb ember alig akad: a közélettől kezdve a kertészkedésig mindenhez „értett”. Reggelente a televízió előtt ült, különféle műsorokat nézett a világ dolgairól, majd az ott hallott gondolatokat saját, mély felismeréseiként adta elő.
Lilla csípős humora és tényekhez ragaszkodó gondolkodása miatt hamar a célkeresztbe került. Az após rendre bírálta a munkáját, a főztjét, sőt még azt is, hogy esténként könyvet vesz a kezébe. Szerinte „az efféle okoskodás semmit sem ér, az élet tanít igazán”. Ildikó, az anyós, csendesebb volt, de minden alkalommal helyeslően bólogatott a férjének, nehogy magára vonja a haragját.
— Lilla, gyere csak ide! — dördült fel ismét Gábor hangja. — Elmesélem, hogyan építettünk mi karriert annak idején!
Lilla összeszorított foggal lépett be a nappaliba. A helyiség zsúfolásig telt: szomszédok, Márk nagynénje, Réka, és néhány távolabbi rokon figyelte áhítattal a családfőt, mintha valamiféle jós lenne.
— Gábor, fáradt vagyok — szólalt meg Lilla az ajtóban megállva. — Ma kihagynám az előadást, ha lehet.
— Fáradt? — horkant fel az após, a vendégekre sandítva. — A mai fiatalok csak panaszkodni tudnak, dolgozni már kevésbé!
Nevetés futott végig a társaságon. Lilla érezte, hogy elönti a forróság, de inkább visszavonult a konyhába. Tudta, hogy Gábor nem áll le, és csak idő kérdése, mikor veszti el a türelmét.
Később odalépett Márkhoz.
— Komolyan mondom — suttogta feszülten. — Ha nem beszélsz az apáddal, megteszem én. És abból nem lesz békés beszélgetés.
— Lillám, ne fújd fel — sóhajtott Márk. — Apa egyszerűen szeret szerepelni.
— Szerepelni? — nézett rá hitetlenkedve. — Folyamatosan megaláz, te pedig csak hallgatsz!
A következő hetek idegőrlő játszmává váltak. Gábor minden adandó alkalommal „tanácsokat” osztogatott. Hol azt magyarázta, miként kellene helyesen mosni, hol arról tartott kiselőadást, hogy Lilla szerkesztőségi munkája merő időpocsékolás. A nő igyekezett nem reagálni, de minden megjegyzés tűszúrásként érte.
— Lillácska, inkább elhelyezkedhetnél egy boltban — jegyezte meg egy vacsorán. — Ott legalább valódi pénzt keresnél, nem csak papírokat tologatnál!
— Szeretem a munkámat — felelte Lilla higgadtságot erőltetve magára. — Ráadásul tisztességesen meg is fizetnek érte.
— Megfizetnek? — mosolyodott el gúnyosan Gábor, és a következő pillanatban már készült tovább boncolgatni a témát, miközben a család lélegzet-visszafojtva figyelte, merre fordul a beszélgetés.
Gábor még mindig nem engedte el a témát, és Ildikóra sandítva folytatta:
— Bezzeg a mi időnkben az asszonyok gyárban húzták az igát, nem irodában ücsörögtek!
Ildikó helyeslően bólogatott, Lilla pedig csak az ég felé emelte a tekintetét, de inkább nem szólt. Feltűnt neki, hogy Márk is hallgat. Régebben legalább megpróbált egy-egy tréfával enyhíteni a feszültségen, most azonban némán figyelte az apját.
Később, amikor kettesben maradtak, Lilla nem bírta tovább.
— Márk, ez most komoly? — fordult felé indulatosan. — Az apád nap mint nap kioktat, te meg ott ülsz mellette, mintha csak egy szék lennél!