Lillában elszakadt a cérna. Berontott a szobába Botonddal együtt.

– Szép kis matiné – jegyezte meg a férfi, a felvételt továbbra is rögzítve.

Gabriella ijedten kapta fel a botját.

– Ez… ez félreértés…

– Tényleg? – lépett közelebb Lilla. – És a szívpanasz? A járásképtelenség?

– Csak jobb kedvem lett hirtelen…

– A telefonbeszélgetés is a jókedv része volt? Az ápoló és a pénz?

– Nem úgy gondoltam…

– Minden rajta van a videón, anya – mondta Botond határozottan.

Gabriella arca elvörösödött.

– És akkor mi van? A fiam lakásában vagyok! Jogom van itt élni!

– Élni igen – felelte Lilla összeszorított szájjal. – De hazudni, parancsolgatni és cselédként kezelni engem nincs.

Gabriella dühösen Lillára meredt, és éles hangon válaszra készült.

– Te csak ideiglenes vagy ebben a házban, érted?! – csattant fel Gabriella, hangja metszően hasított a levegőbe.

– Anya, elég! – förmedt rá Botond.

– Ez az igazság! – hadarta az asszony. – Előbb-utóbb mindannyiótokat elfelejt, de én az anyja maradok!

– Nem így lesz – szólalt meg Lilla csendesen, de rendíthetetlenül. – Ma este Márk mindent látni fog. Te pedig kezdhetsz csomagolni.

Amikor Márk hazaért, a felvétel már ott várta. Némán nézte végig, és minden másodperccel sápadtabb lett.

– Anya… ez tényleg így történt?

Gabriella most nem keresett kibúvót.

– Igen – felelte szárazon.

– Akkor készülj. Holnap visszamész a saját lakásodba.

– De hát ott albérlők laknak!

– Oldd meg. Ez a te döntésed következménye.

Másnap reggel hangos jajgatás töltötte be a lakást.

– Meghalok! – siránkozott Gabriella. – A saját fiam tesz utcára!

– Hagyd abba a színjátékot – mondta Márk kimerülten. – Semmi bajod.

– Ő tehet mindenről! – bökött Lilla felé vádlón. – Szétrombolta a családot!

– Ő a feleségem. És kezdettől fogva igaza volt.

– Megbánjátok még! – sikította az asszony.

– Lehet. De hazugságok nélkül akarok élni – zárta le Márk.

Botond elvitte az édesanyját. A házban hosszú idő után először lett igazi csend.

– Sajnálom – ölelte magához Márk Lillát. – Hamarabb melléd kellett volna állnom.

– Csak szeretted az anyádat – felelte Lilla megenyhülve.

Három hónap telt el. Gabriella új bérlőket talált, bár kevesebb pénzért. Hétvégenként átjárt, feltűnően visszafogottabban.

– Lilla – mondta egyszer –, kemény dió vagy.

– Ezt bóknak veszem.

– Annak is szántam. Rájöttem, hogy gyenge ember nem tart össze egy otthont.

– Miért volt minderre szükség?

Gabriella sóhajtott.

– Féltem az egyedülléttől. És kapzsi voltam. Mindent azonnal akartam. Hibáztam.

– És most?

– Most csak hétvégi anyós vagyok. Hétköznap pedig egy átlagos nyugdíjas.

Fél év múlva izgatottan állított be.

– Képzeld, munkát kaptam! Színjátszást tanítok a művelődési ház stúdiójában!

Lilla alig tudta elrejteni mosolyát.

– Akkor végre ott játszhat szerepeket, ahol kell.

Nem sokkal később újabb bejelentéssel érkezett.

– Férjhez megyek! Leventéhez. Ő vezeti az énekkört. Kedves, művelt… és őszinte.

Az esküvő szerény volt, meghitt. És Lilla hosszú idő után először mondta teljes meggyőződéssel:

– Azt hiszem, valóban összeillenek.

– Köszönöm – mosolygott Gabriella. – Talán neked köszönhetem, hogy újra ember lettem.