– Lillácskám, drágám, én vagyok! Itt vagyunk Zsuzsannával a barkácsáruházban! – csendült fel Erika lelkes hangja. – Nézegetjük nektek a karnisokat. Szerintünk jobb lenne dupla, hogy menjen rá függöny is, sötétítő is. Zsuzsanna szerint az aranyszínű mutatna igazán szépen, a csillárhoz illene!

Márk válla megfeszült, de Lilla egy apró kézmozdulattal jelezte, hogy nyugalom. A hangja mézédesre váltott.

– Anyu! Zsuzsanna, maga is ott van? De jó, hogy hallom a hangjukat! Épp hívni akartuk önöket! Nagyon köszönjük!

– Ugyan, kislányom, hát értetek tesszük… – lágyult el Erika hangja.

– Komolyan mondom! – csilingelt Lilla. – Rengeteget segítettek nekünk. Az a felújítás… valóságos mestermunka lett! Olyan kapós volt, hogy kiemelkedően jó áron tudtuk eladni a lakást.

A vonal túlsó végén hirtelen dermedt csend támadt. Szinte hallani lehetett a távoli zúgást. Elsőként Zsuzsanna talált magára.

– E-eladtátok? – kérdezte döbbenten.

– Igen! Képzeljék csak, akadtak vevők, akik azonnal felismerték az önök kifinomult ízlését. Azt mondták, ez „igazi, masszív munka”, nem holmi üres falak! – idézte Lilla élvezettel. – Nem csupán anyukák önök, hanem a mi üzleti jótevőink. Igazi befektetők!

Erika végre megszólalt.

– Lilla… miről beszélsz? És akkor most hol fogtok lakni?

– Jaj, emiatt egy percig se aggódjanak! – trillázta Lilla. – Éppen az önök támogatásának köszönhetően most nagyobb és szebb lakásba költözhetünk. Ha elkészül, természetesen meghívjuk önöket a lakásavatóra. Csak a kulcsokat ezúttal nem adjuk ki senkinek. Biztos, ami biztos. Nem szeretnénk, ha ez a fantasztikus befektetési siker véletlenül megismétlődne.

A túloldalon a csend immár síri volt. Lilla nem várt reakcióra; mosolyogva bontotta a vonalat, belekortyolt a pezsgőbe, majd Márkra nézett.

– Nos – kérdezte könnyedén –, folytassuk a tervezést? A mi loftunkkal.