A munkahelyén mindenki tudta, hogy van valaki az életében, hiszen Emese korábban boldogan mesélt róla. Ezért is faggatták most.

Az igazságot azonban nem volt ereje kimondani. Nem akarta a sajnálkozó pillantásokat, a részvéttel teli kérdéseket. Attól csak még rosszabbul érezte volna magát.

– Szóval vele? – kérdezett vissza ismét valaki.

Emese erőt vett magán, mosolyt erőltetett az arcára. – Hát persze. Kivel mással? Már bevásároltam, az új ruhám is előkészítettem, csak a fát kell feldíszítenem.

– De jó neked! – sóhajtott fel Brigitta. – Igazi szerelem az, ami köztetek van. Nálunk meg ugyanaz a forgatókönyv: a férjem iszik pár pohárral, aztán elalszik, én meg mosogathatok. Bár… végül is nem panaszkodom. A magamfajta nő örül, ha van mellette valaki. Dolgozik, segít otthon, és mégiscsak a társam. Egyedül sokkal nehezebb lenne. – Azzal megölelte Emesét. – Hidd el, ha rendes a férfi, ketten könnyebb az élet.

Emese továbbra is mosolygott, de belül már semmi sem volt a helyén. Az elmúlt hét alatt minden megváltozott, csak ő nem akarta, hogy ebből bárki is észrevegyen bármit.