Ám december harmincegyedikén, késő délután, Emesében váratlanul megmozdult valami. Arra gondolt: ha már minden más kicsúszott a kezéből, legalább ezt az estét nem engedi elveszni.

Díszek kerültek a fára, elővette a legszebb, mélyen dekoltált ruháját is. Márk mindig azt mondta, ebben úgy fest, mint egy filmsztár.

Aztán kabátot vett, és elindult a boltba, elhatározva, hogy most az egyszer nem számolgat kalóriát. Ha már ünnep, legyen valódi.

Lillának is kijár valami finomság – döntötte el –, hiszen ketten várják az éjfélt.

A kosarába került a kedvenc tortája, kétféle minőségi hal, és még mangót is tett mellé.

A kosár aljára még került néhány lédús mandarin, egy illatos ananász, végül pedig – hosszas hezitálás után – egy apró üvegben méregdrága vörös kaviár is.

Az eladó külön kiemelte, mennyire kiváló minőség: a szemek épek, nem lapultak össze, az üvegen át is látszott, milyen szépen, szabályosan simulnak egymás mellé.

Emese már előre elképzelte, hogyan vág majd vastag szeleteket a friss bagettből, bőkezűen megkeni selymes vajjal, aztán jó vastagon ráhalmozza a kaviárt. Tölt magának egy pohár pezsgőt, koccint a tükörképével, és kíván valamit az új évre.