— Egy taxira elég lesz… és virágra is.

Felvette a legszebb, sötétkék ruháját, amelyről Gergő mindig azt mondta, különösen jól áll neki. Kifestette a száját, haját gondosan hátrafogta. A tükörből már nem az összetört nő nézett vissza, hanem valaki határozott és elszánt.

A telefon tovább csörgött, de ügyet sem vetett rá.

A táskájába tette a kulcsait, majd még egyszer a bejárat felé pillantott. Gergő papucsai ott árválkodtak a sarokban. Szó nélkül felkapta őket, és a szemetesbe dobta.

— Ennyi volt a színjátékból.

Nem nézett vissza, amikor kilépett a lakásból.

Gergő nem lakott messze, egy régi, ötemeletes házban a Gagarin utcában bérelt egy egyszobás lakást már évek óta. A dohos, macskaszagú lépcsőház ismerős volt számára; hányszor hozott ide vacsorát munka után, hányszor főzött neki levest, mosta a ruháit…

Megállt az ajtó előtt, és megnyomta a csengőt. Hosszú ideig nem történt semmi.

— Gergő, én vagyok! — dörömbölt rá ököllel.

— Réka? — hallatszott zavartan belülről. — Miért jöttél ide?

— Engedj be, beszéljük meg normálisan.

A zár kattanva engedett. Az ajtóban Gergő állt, otthoni melegítőnadrágban és kinyúlt pólóban. A haja összevissza meredezett, az arca pedig olyan bűnbánó volt, mintha tetten érték volna valami tiltott dolgon.

— Gyere be… — motyogta bizonytalanul, félreállva.

A levegőben idegen női parfüm édeskés illata lebegett. A kanapéra hanyagul ledobva egy fehér blézer hevert, az asztalon pedig két pezsgőspohár árválkodott, az aljukon még csillogott egy kevés aranyszínű ital.

— Látom, volt mit ünnepelni — jegyezte meg Réka, és felemelte az egyik poharat.

— Réka, kérlek, hadd magyarázzam el…

— Hallgatlak. — Leült az egyetlen székre, hátát egyenesen tartva, kezét összekulcsolta az ölében.

— Lillának hívják… — Gergő idegesen járkálni kezdett a szobában. — A munkahelyemen ismertem meg, a HR-en dolgozik…

— Hány éves? — kérdezte Rezzenéstelen arccal.

— Huszonhét.

— Én pedig ötvenkettő. Folytasd csak.

— Ne az évekkel gyere már! — huppant le mellé, és megpróbálta megfogni a kezét. — Tudod, hogy téged szeretlek! Ez az egész… csak egy szerencsétlen helyzet… félreértés…

— Félreértés? — rántotta el a kezét. — A házassági anyakönyvi kivonat is véletlen csúszott a zsebedbe?

— Értsd meg! — pattant fel újra, hevesen gesztikulálva. — A szülei elképesztően szigorúak. Amikor kiderült, hogy gyereket vár, teljesen kiborultak! Azzal fenyegettek, hogy feljelentenek, mondván, elcsábítottam a lányukat…

— Elcsábítottad? Huszonhét évesen? — keserű mosoly húzódott Réka ajkára.

— Nekik még mindig kislány! — rogyott vissza a kanapéra, arcát a tenyerébe temetve. — Ultimátumot adtak: vagy elveszem, vagy bíróságra viszik az ügyet. Mit tehettem volna?

— És én? — kérdezte halkan Réka. — Nekem most mi marad?

Gergő felnézett.

— Te… élj tovább ugyanúgy. Hiszen semmi sem változik! Ugyanúgy átjárok majd hozzád… minden marad a régiben.

— Semmi sem változik? — hangja megremegett a felgyülemlett sértettségtől. — Van egy feleséged! Én pedig mivé válok? Fizetett szeretővé?

— Ugyan, ne nevezd így… — az ablakhoz lépett, háttal neki. — Ez a házasság csak papír. A gyerek miatt kellett… tartásdíj, támogatás… Ennyi az egész. A szívem csak a tied.