Réka bólintott.
— Akartam. Már nem.

A taxi sárga fénnyel gördült a járdához. Réka kinyitotta az ajtót.

— Szeretlek! — kiáltotta utána Gergő.

A nő még egyszer visszanézett. A férfi csuromvizesen állt az úton, haja az arcába tapadt, tekintete kétségbeesett volt. Szánalmas látvány.

— A szerelmeddel együtt tűnj el az életemből — mondta halkan.

Beszállt, és becsukta az ajtót.

A sofőr egy ősz hajú, barátságos tekintetű férfi volt. A visszapillantó tükörből figyelte.

— Hová vigyem?

— A Gagarin utca tizenötbe… — kezdte Réka, majd megrázta a fejét. — Nem. Inkább a Szabadság utca huszonháromba.

— Rendben.

Az autó elindult. A tükörben még látta, ahogy Gergő pár lépést fut a kocsi után, karjait széttárva. Aztán megállt, előrehajolt, köhögni kezdett.

Egy perc múlva Réka előrehajolt.

— Mondja, van a közelben virágbolt?

— A főutcán van egy éjjel-nappali. Beugorjunk?

— Igen, kérem.

A boltban sokáig nézelődött, végül egy nagy csokor sárga rózsát választott. Elegáns, drága virágok voltak — olyasmik, amilyeneket még soha senki nem adott neki.

— Ajándékba lesz? — kérdezte az eladó.

Réka elmosolyodott.

— Igen. Magamnak.

Otthon kristályvázába tette a rózsákat — abba, amit mindig „különleges alkalmakra” tartogatott. Aztán összeszedte Gergő holmiját: az ingeit, a szétszórt zoknikat, a fürdőszobában hagyott fogkefét. Mindent egyetlen zsákba gyömöszölt.

Holnap kidobja.

Ma viszont új fejezet kezdődik.

Vizet tett fel forrni, majd elővett a szekrényből egy doboz prémium teát — azt, amit eddig vendégeknek tartogatott. Most már nem vár vendégeket. Mostantól ő az egyetlen, aki számít ebben a lakásban.

Odament a virágokhoz, végigsimított az egyik bársonyos sziromon.

— Üdvözöllek… új életem — suttogta. — Örülök, hogy végre megérkeztél.