A levegő megfagyott körülöttünk. Ilona zihált az indulattól, Gergő zavartan kapkodta a tekintetét kettőnk között. Márk ekkor hirtelen felállt.

— Rendben, értem — mondta csendesen. — Köszönöm, hogy eddig maradhattam, Eszter néni. Elköltözöm.

— Márk! — sikoltott fel Ilona.

— Nagyi, elég. Eszternek igaza van. Ez az ő otthona is. Majd találok máshol helyet.

Visszament a szobába — abba, ami valaha a dolgozószobám volt. Fél órával később hátizsákkal és egy sporttáskával jött ki.

— A kulcsot az előszobaszekrényen hagytam — morogta, anélkül hogy rám nézett volna.

És egyszerűen kisétált. Ilona úgy meredt rám, mintha valami jóvátehetetlen bűnt követtem volna el, majd felkapta a táskáját, és Márk után rohant. Az ajtó hangosan csapódott be mögöttük.

Gergővel kettesben maradtunk. A tűzhelyen a palacsinták már odakozmáltak. Elzártam a gázt, leültem az asztalhoz. A kezem még remegett, de belül különös nyugalom áradt szét bennem. Mintha egy súly gördült volna le a mellkasomról.

— Most boldog vagy? — kérdezte a férjem.

— Igen — feleltem őszintén. — Az vagyok.

Eltelt egy hét. A lakás mintha fellélegzett volna — talán csak én éreztem így. A dolgozószoba újra az enyém lett: visszaraktam a könyveimet a polcokra, az ablak mellé állítottam a vasalódeszkát, a falra kikerültek a legutóbbi tengerparti utazás képei. A hálóban nem hevertek idegen kábelek, a párkányról eltűntek a más bögréi.

A konyhában ültem, teát kortyolgattam, és végre nyugodtan ehettem a kedvenc joghurtos tortámból, amit most először nem kellett rejtegetnem. Odakint lassan hullani kezdett az év első hava; finom, puha pelyhek borították be a várost.

Megcsörrent a zár. Gergő érkezett. Az utóbbi napokban későn jött és korán ment, kerülte a beszélgetést. Most azonban bejött a konyhába, és leült velem szemben.

— Anya sírt — mondta minden bevezetés nélkül.

Bólintottam. Számítottam rá. Ilona mindig mesterien értett ahhoz, hogyan kell sajnálatot kelteni.

— De igazad volt — tette hozzá váratlanul.

Felnéztem. Gergő az ablakot bámulta, az abrosz szélét gyűrögette.

— Márk kibérelt egy szobát az egyetemi társainál. Kiderült, hogy ezt már az elején is megtehette volna. Csak anya úgy gondolta… spórolhatna.

Spórolni rajtunk. A türelmünkön, a terünkön, a békességünkön.

— Sajnálom — mondta halkan. — Melléd kellett volna állnom. Láttam, hogy idegennek érzed magad a saját lakásodban.

Nem válaszoltam rögtön. Igen, idegen voltam. Fájt. De most, ahogy a hóesést figyeltem, már nem a sérelmek jártak a fejemben.

— Tudod — szólaltam meg végül —, örülök, hogy így alakult.

— Örülsz?

— Igen. Rájöttem, hogy jogom van nemet mondani. Hogy nem kell minden helyzetben alkalmazkodnom. Az otthon az a hely, ahol a hangom számít.

Gergő lassan bólintott, és átnyúlt az asztalon a kezemért. Nem húzódtam el, de nem is szorítottam vissza. A bizalom törékeny; ha egyszer megreped, idő kell, míg újra megszilárdul.

— Anya azt mondta, idén nem jön át hozzánk újévkor — jegyezte meg.

— Majd meggondolja magát. Pár hét múlva felhív, mintha mi sem történt volna.

— Honnan tudod?

— Ismerem őt. A te édesanyád.

Csendben ültünk tovább, és néztük, ahogy sűrűsödik a hó. A lakásban most valódi, meleg csend honolt — nem az a feszült némaság, amikor a fal túloldalán egy idegen lélegzik, hanem békés, otthonos nyugalom.

Az én otthonom. Ahol senki nem nyúl bele engedély nélkül a hűtőmbe. Ahol nem kell harcolnom egy konnektorért. Ahol az aláírásom valóban az enyém, és nem próbálja meg senki kijátszani.

Kiittam a teát, felálltam.

— Olvasni megyek a dolgozószobába.

— A dolgozószobába? — kérdezte halvány mosollyal.

— Igen. Az én dolgozószobámba.

Ott hagytam a konyhában. Úgy tűnt, Gergő végre kezdi megérteni, miről szólt ez az egész. Lassan, nehézkesen, de elindult benne valami.

Bent friss levegő illata fogadott; reggel alaposan kiszellőztettem. A kedvenc fikuszom az ablakpárkányon állt, az íróasztalon csak a saját papírjaim hevertek. Belehuppantam a fotelbe, magamra terítettem egy plédet, és kinyitottam a könyvet.

Kint tovább hullott a hó. Idebent csend volt.

Az én csendem. Megküzdöttem érte, és most végre az enyém. Mosolyogva kezdtem olvasni.