– Én… csak… – Márk zavartan az anyjára nézett.

– Látod? Megint őt nézed! Tíz évig én vittem a hátamon mindent: az utazásokat, a felújításokat, a nagyobb kiadásokat. Hittem a terveidben, támogattalak gondolkodás nélkül. Egyetlen forintot sem sajnáltam. És most ott tartunk, hogy nélkülem akartok dönteni az életem legnagyobb értékéről, mintha nekem ebben semmi szavam nem lenne.

…most meg elég volt, hogy az anyád betoppanjon, és máris a hátam mögött sugdolózol mindenféle ingatlanosokkal, hogy túladjatok a lakásomon. Ráadásul valami kétes trükközéssel!

– Ne merészelj így beszélni a fiammal! – lépett előre Judit, szemében sértett harag villant.

– A fiával? – Réka keserűen felnevetett. – Pontosan erről beszélek. A maga fiával. Mert egyetlen hét alatt sikerült újra engedelmes kisfiút faragnia belőle. Tudja mit? Én már régóta sejtettem, hová fut ki ez az egész. Az állandó látogatások, a panaszkodás, hogy milyen nehéz Gödöllőn, a sóhajtozás arról, mennyivel jobb lenne Szegeden…

– És ebben mégis mi a kivetnivaló? – csattant fel Judit. – Házasok vagytok! Ami van, az közös! A törvény is így mondja! A fiamnak ugyanannyi joga van ehhez a lakáshoz, mint neked!

– Nincs. A lakás valóban a házasság alatt lett megvásárolva, de kizárólag az én pénzemből.

– Mindig csak az „én pénzem”, „én lakásom”! – gúnyolódott az anyós. – Önző vagy, csak magaddal törődsz! Írasd a felét Márk nevére, vagy adjuk el, és veszünk két kisebbet: egyet nekünk a fiammal, egyet neked! Márk, szólalj már meg végre!

Márk megtörölte a homlokát, ahol gyöngyözött az izzadság.

– Anya… talán nem kellene… Végül is tényleg Rékáé a lakás…

– Hátba szúrsz! – tört ki Juditból kétségbeesetten. – Semmire sem tartod magad! Tíz éve úgy élsz, mint egy albérlő a saját feleségednél! Én vagyok az anyád, jogom van elvárni, hogy a fiamnak legyen külön otthona, saját tulajdona! Férfi vagy, az ég szerelmére! Miféle gazda az, akinek nincs egy talpalatnyi földje sem?

Levegőt vett, majd fájdalmas éllel folytatta:

– Ha a feleséged nem hajlandó osztozni a vagyonán a családdal, az azt jelenti, nem szeret igazán. Akkor te sem jelentesz neki semmit. Döntened kell: velünk maradsz, az anyáddal és a családoddal… vagy ezt a karrierista nőt választod, aki sajnál tőled még egy fél lakást is!

– Elég ebből a színjátékból! – csattant fel Réka. – A lakást nem kapjátok meg. Márkot viszont… vigyétek nyugodtan.

– Réka… – szólalt meg végre a férfi, hangja megremegett. – Te… válni akarsz?

– Mit gondoltál? Hogy majd csendben végignézem, ahogy eladjátok az otthonomat két apró lyuk kedvéért? Hogy anyád ideköltözzön a szomszédba, és tovább dirigáljon nekem?

– Én szeretlek… – motyogta Márk.

– Szeretsz? – Réka fáradt mosollyal nézett rá. – Akkor vállalnád értem, hogy albérletbe költözünk? Hogy rendes állást keresel? Hogy végre önálló döntéseket hozol? Felvennél egy több tízmilliós hitelt, és húsz éven át törlesztenéd, hogy legyen saját otthonunk?

Márk a padlót bámulta, szótlanul. Judit diadalmasan húzta ki magát.

– Látod, fiam? Most legalább tisztán látod, milyen számító nő… Én előre megmondtam…