A válás végül gyorsan lezajlott. Nem volt min vitatkozniuk: a lakás Eszter tulajdona volt még a házasság előttről, így legalább emiatt nem kellett harcolnia.

Amikor gyerektartásért folyamodott, Hajnalka személyesen jelent meg, ráadásul Márk új párjával az oldalán. Újra kiabáltak, tajtékozva, szinte fröcsögött a szájukból a szó. Nóra ott állt az anyja mellett – már tízéves volt, mindent értett. Benedek, aki négy évvel fiatalabb, akkor még óvodában volt, így nem kellett végignéznie ezt a jelenetet.

A sértések záporoztak, a szomszédok kíváncsian könyököltek ki az ablakokba. Hajnalka többször is kijelentette, hogy ezek a gyerekek nem az ő unokái, biztosan mástól születtek. Eszternek később hosszú időbe telt megnyugtatni Nórát. A kislány könnyek között mondta ki, hogy sem az apjára, sem a nagymamájára nincs többé szüksége, és soha nem fog nekik megbocsátani.

Eszter megrázta a fejét, mintha a múlt képeit akarná elhessegetni. Mostanra szerencsére más a helyzet. A nehéz évek elmúltak, az egészsége helyreállt, a gyerekek is szépen fejlődnek.

Van munkája, rendszeresen kap fizetést. Nem élnek fényűzően, és nem úsznak a pénzben, de a mindennapokra futja, és ez már önmagában megnyugtató.

– Lenkém, képzeld, már majdnem egy hónapja nem tudtam rendesen megfürödni – panaszkodott Hajnalka a telefonban. – Itt fekszem, mint egy darab fa, látszólag semmi bajom, mégsem bírok felkelni. Az öreg ugyan mit tud segíteni? Benedvesít egy törölközőt, ahol elérem, ott letörlöm magam, ahol nem, ott ő próbálja. Jó lenne elmenni a fürdőbe, de hát egyedül nem tud elcipelni.

Eszter szívében halvány együttérzés ébredt. Végül is idős emberről van szó, a gyerekei nagymamájáról. Lehet, hogy valóban segítségre szorul, ő pedig itt ül, megsértődve, és semmit sem tud a valós helyzetről.

– Márkot is hívtam – folytatta Hajnalka –, ő mondta, hogy forduljak hozzád. Azt mondta, te közelebb laksz, könnyebben át tudsz jönni. Gyere el, Eszterkém, és hozd magaddal a gyerekeket is. Nóra már nagylány, régen láttam. Maradhatna pár napra, segíthetne rendet rakni a házban, meg a kertben is akad munka.

– Csak hétvégén tudnék menni, akkor is rövid időre – felelte Eszter higgadtan. – Szombaton szabadnapos leszek, akkor talán átugrom. Megkérdezem a gyerekeket is, bár nem hiszem, hogy szívesen mennének.

A vonal túlsó végén türelmetlen sóhaj hallatszott.

– Miért kellene a hétvégére várni? És minek kérdezgetni őket? Küldd el Nórát akár taxival, egy hét alatt rengeteg mindent… – kezdte Hajnalka, és Eszter már előre érezte, hogy a beszélgetés újabb feszültséget tartogat.

– …mindent el lehetne végezni – folytatta Hajnalka ellentmondást nem tűrő hangon. – Nóra már nem kisgyerek, tizenkét éves múlt, igazán leszokhatna arról, hogy egész nap a telefonját nyomkodja. Küldd csak egyedül. Benedekre semmi szükség, csak lábatlankodna, zajongana, és még a munkáról is elvonná a lányt. Te pedig ráérsz hétvégén lejönni, akad itt tennivaló bőven mindenkinek.

Eszterben megfagyott a levegő. A döbbenettől szinte mozdulni sem tudott. Hát persze – gondolta keserűen –, az emberek aligha változnak meg. Ha valaki egész életében fölényesen bánt másokkal, belül rosszindulat marta, és mindig talált okot a sértődöttségre, attól öregkorára sem válik angyallá. A betegségek és a magány nem nemesítik meg, legfeljebb még inkább felszínre hozzák a keserűséget és az önzést. Kár volt felvennie ezt a hívást. Kár volt megsajnálnia. Vannak, akiket nem kell megmenteni a saját következményeiktől – futott át rajta. Nem fog rohanni hozzá, és a lányát sem engedi, még akkor sem, ha Nóra netán kíváncsi lenne.