A kiabálás visszhangja még sokáig ott csengett Eszter fülében.

Nem érte be ennyivel a támadás. Másnap reggel az anyósa, Hajnalka is telefonált, és ő sem fogta vissza magát. Kérdőre vonta Esztert, miféle nevelés az, hogy a gyerekek pénzért könyörögnek az apjuknak. Azt hajtogatta, hogy koldusokat farag belőlük, pedig az anya dolga eltartani a saját gyerekeit, nem pedig a felelősséget az apára hárítani. Amikor világra hozta őket, gondolnia kellett volna arra is, hogy elsősorban az ő terhei lesznek, nem máséi. Oldja meg egyedül az életét, de a gyerekeket ne uszítsa Márk ellen – tette hozzá élesen. Sőt, még azt is odavetette, hogy talán ideje lenne tisztázni, valóban az ő fiáé‑e a két gyerek, mert ismerik ők az „olyan nőket”, mint Eszter.

A vádak úgy martak bele, mintha késsel hasították volna fel a lelkét. Saját maga miatt még csak-csak lenyelte volna a sértéseket, de a gyerekeit érintő szavakat képtelen volt elfogadni. Létezhet olyan apa, aki végleg hátat fordít a saját fiának és lányának?

A válás végül gyorsan lezajlott. Nem volt min vitatkozniuk: a lakás Eszter tulajdona volt még a házasság előttről, így legalább emiatt nem kellett harcolnia.