— Anya, ez teljes képtelenség! — csattant fel Gábor. — Kit érdekel, mekkora a lakásunk?

Balázs, a jogász, addig csendben lapozgatta az iratokat, most azonban összecsukta a mappát.
— Nincs sok időnk. Ha Emese már talált vevőt, a helyzet gyorsan bonyolódhat.

Eszter Ilonához fordult:
— Mondja csak… azóta kereste még Emese? Érdeklődött, mi történt?

— Igen. Két napja itt volt — felelte Ilona. — Azt kérdezte, aláírtuk-e már az ajándékozási szerződést. Amikor mondtam, hogy igen, szinte ujjongott. Azt mondta, hamarosan hoz egy komoly érdeklődőt.

Balázs komoran bólintott.
— Klasszikus forgatókönyv. Hamarosan megjelenik egy „jóhiszemű” vevő, aki a piaci ár feléért vinné el az ingatlant, természetesen a kitalált kockázatokra hivatkozva.

— Ez nyílt csalás! — fakadt ki Gábor.

— Különösen nagy értékre elkövetett csalás kísérlete — pontosított Balázs. — Emese arra számított, hogy hallgatni fogtok, nehogy Ilonát kellemetlen helyzetbe hozzátok.

Eszter elgondolkodott, majd megszólalt:
— Mi lenne, ha mi irányítanánk a következő lépést? Állítsunk neki csapdát.

Balázs felkapta a fejét.
— Mire gondol?

— Ilona felhívja Emesét, és közli vele, hogy kész eladni a lakást. A beszélgetést rögzítjük. Aztán találkozunk a vevővel, de nem kettesben — tanúk jelenlétében.

A jogász arca felderült.
— Kiváló. Így egyetlen alkalommal minden bizonyítékot megszerezhetünk.

Ilona bizonytalanul tördelte a kezét.
— És ha Emese megsejti, hogy valami nincs rendben?

— Nem fogja — nyugtatta meg Eszter. — Fogalma sincs róla, hogy átlátunk rajta. A szemében maga továbbra is hiszékeny és befolyásolható.

A telefonhívás még aznap este megtörtént. Emese a vártnál is lelkesebben reagált, és közölte, hogy már van is jelentkező, aki „a felmerülő kockázatok miatt” hajlandó féláron megvenni a lakást.

— Holnap délután kettőkor a ház előtt találkozunk — rendelkezett magabiztosan. — Az iratokat hozzák, a vevő készpénzzel érkezik.

Másnap a társasház udvara szokatlanul népes volt. Eszter és Gábor az egyik sarokban várakoztak, Ilona kissé távolabb állt, Balázs pedig két tanúval együtt figyelte a bejáratot. Mindannyian úgy helyezkedtek el, hogy mindent lássanak és halljanak.

Emese pontosan érkezett. Egy elegáns öltönyt viselő, negyvenes férfi kísérte.

— Ilona, drága! — köszöntötte túláradó jókedvvel. — Hadd mutassam be Márk urat, a komoly érdeklődőt.

— Örvendek — mosolygott a férfi hűvösen. — A lakás valóban értékes, de bizonyos jogi bizonytalanságok fennállnak…

— Miféle bizonytalanságok? — kérdezte Ilona ártatlan hangon.

Márk vállat vont.
— Ki tudja… a meny akár perelhet is, vitathatja a tranzakciót. Ezért az ár is ennek megfelelő.

— Emiatt ne aggódjon — legyintett Emese. — A meny semmit sem tud, és mire észbe kapna, már késő lesz bármit bizonyítani.

Ebben a pillanatban Balázs lépett elő a sarok mögül, kezében bekapcsolt diktafonnal.
— Rendkívül tanulságos beszélgetés, Emese.

Emese arca elsápadt. Márk hátrálni próbált, de a tanúk köré zárták az utat.

— Ez meg mi? — próbált higgadt maradni Emese.

— Egy csalási kísérlet dokumentálása — felelte nyugodtan Balázs. — A beszélgetés rögzítve van, tanúk is jelen vannak. Biztos vagyok benne, hogy az ügyészséget élénken fogja érdekelni ez a konstrukció.