— Miféle konstrukció? — háborodott fel Emese. — Én csak segíteni akartam a rokonaimnak!

Ekkor Eszter és Gábor is odalépett.

— Szia, Emese — mondta Eszter jeges hangon. — Rég találkoztunk. Legutóbb a nagypapa öröksége körüli botrány idején.

— Eszter? — hebegte Emese. — Te mit keresel itt?

— A saját tulajdonomat védem meg azoktól, akik vissza akarnak élni a családi bizalommal.

Márk idegesen közbevágott:
— Nézzék, én semmiről sem tudok, engem csak azzal kerestek meg, hogy…

— …a családi vitáikról — fejezte be Márk zavartan. — Engem mindössze azzal kerestek meg, hogy eladó egy lakás…

— Féláron a piaci értékhez képest? — kérdezett vissza élesen dr. Balázs. — Ez önben egy pillanatra sem keltett gyanút?

Márk idegesen megigazította a gallérját.
— Hát… kaptam rá magyarázatot.

— Pontosan milyet? — Az ügyvéd bekapcsolta a hangrögzítőt. — Idézem önt: „A meny bíróságra mehet, követelőzhet, ezért ennyi az ára.” Ez nem félreértésnek hangzik, hanem tudatos közreműködésnek egy csalárd ügyletben.

A férfi arca elsápadt. Látszott rajta, hogy sarokba szorult, ezért kétségbeesetten Emesére mutatott.
— Az egészet ő találta ki! Azt mondta, hogy a lakás jogszerűen az idős hölgyé, aki gyorsan túl akar adni rajta!

— És a „követelőző meny” történetét ki adta elő önnek? — nem tágított dr. Balázs.

Emese ekkor már tudta, hogy nincs kiút. Mély levegőt vett.
— Rendben van — mondta feszülten. — Tegyük fel, hogy jó üzletet akartam. Olcsón megvenni egy ingatlant nem bűncselekmény.

— Az valóban nem — felelte higgadtan az ügyvéd. — Viszont hamis iratokkal előkészített áltranzakciót szervezni, és egy idős embert megtéveszteni, az már nagyon is az.

— Ilona saját akaratából írta alá! — vágta rá Emese.

— Miután azt állította neki, hogy Eszter beleegyezett, és az egész a családi vagyon védelmét szolgálja — pontosított dr. Balázs.

Alig egy órával később rendőrök érkeztek a helyszínre. Emesét és Márkot előállították, az ajándékozási szerződést pedig gyorsított eljárásban érvénytelenítették.

Aznap este Eszter, Gábor és Ilona csendben ültek a nappaliban, előttük gőzölgött a tea.

— Eszterkém — szólalt meg végül az anyós megtörten. — Bocsáss meg nekem. Tényleg azt hittem, jót teszek.

— Ilona, magát becsapták. Ez nem a maga hibája — felelte Eszter gyengéden.

— De elhittem, hogy te is beleegyeztél a lakás átadásába…

— Miért nem kérdezett meg közvetlenül? — kérdezte Eszter csendesen.

Ilona lesütötte a szemét.
— Emese azt mondta, zavarban lennél ilyesmit szóba hozni. Hogy fiatal nőként nem illik ilyen ajánlatot kezdeményezni.

Gábor hitetlenkedve csóválta a fejét.
— Anya, ezt tényleg komolyan vetted?

— Érted akartam mindent, kisfiam! Úgy gondoltam, ha külön lakásom van, nektek is könnyebb lesz…

— Nekünk nincs szükségünk plusz ingatlanra — válaszolta határozottan Gábor. — És ha lenne, azt együtt, nyíltan beszélnénk meg.

— Ilona — tette hozzá Eszter —, ha valaha lakhatási gondja adódna, számíthat ránk. De csak tiszta úton, őszintén. Semmi titkolózás, semmi trükk.

Az asszony meghatottan törölte meg a szemét.
— Köszönöm, drágám. Megtanultam a leckét. Soha többé nem engedem, hogy kívülállók éket verjenek közénk.