Egy hátsó, ablak melletti asztalhoz ült, ahol az üveget matt fólia takarta. Elővette a telefonját, de az ujjai annyira remegtek, hogy többször is félrenyomott, mire végre megtalálta a megfelelő nevet. Amint kicsengett, azonnal a füléhez szorította a készüléket, és köszönésre sem várva kibökte:

– Eszter, kérlek, segíts!

Hangjában ott csengett a hisztéria, nem is próbálta palástolni. Az egész napos menekülés, a folyamatos hátrapillantás, a tudat, hogy valaki a nyomában van – mind egyszerre tört felszínre.

– Mondd, mi történt – reagált azonnal Eszter. Gyerekkoruk óta tartó barátságuk megtanította arra, hogy Nóra nem riad meg ok nélkül. Ha ilyen állapotban telefonál, annak komoly oka van.

– Fél napja követ egy idegen férfi – hadarta Nóra, és igyekezett lehalkítani a hangját, miközben idegesen körbenézett a kávézóban. – Bárhova megyek, ott van mögöttem… és már nem tudom, mit tegyek.

– Próbáltam lerázni – folytatta Nóra kapkodó lélegzettel. – Bementem üzletekbe, összevissza kanyarogtam az utcákon, még kerülőket is tettem… de nem tágít! Mindig pár lépéssel mögöttem marad, és csak figyel. Kénytelen vagyok körbe-körbe járni a városban, nehogy hazáig kövessen. Eszter, én tényleg félek – suttogta végül, és érezte, hogy gombóc szorítja a torkát.

Eszter azonnal felmérte a helyzetet, amint meghallotta, melyik környéken van a barátnője. Tudta, hogy Nóra lakása nincs messze onnan – busszal alig két megálló, gyalog negyedóra. A fejében már össze is állt a terv.

– Pontosan hol ülsz? Mi a hely neve? – kérdezte, miközben már magára kapta a kabátját.

Amikor Nóra megmondta a kávézó nevét, Eszter határozottan bólintott, mintha látná maga előtt a térképet.

– Rendben, maradj ott, mindjárt odaérek. És biztos, ami biztos, hívom Márkot is, jó? – tette hozzá tárgyilagos hangon, miközben kilépett a lakásból.

– Jó… – sóhajtott fel Nóra megkönnyebbülten. – Várlak.

Eszter azonnal tárcsázta a párját. Márk a rendvédelemnél dolgozott, így az ő jelenléte sokat jelenthetett egy ilyen helyzetben. Röviden ismertette vele, mi történik, és kérte, hogy találkozzanak a kávézónál. A férfi habozás nélkül igent mondott.

Alig tíz perc múlva Eszter és Márk már a helyszínen voltak. Eszternek rögtön feltűnt az idegen: nem is próbált elbújni, néhány méterre állt az ablaktól, és kitartóan Nórát nézte, aki bent ült az egyik asztalnál. A testtartása, az arcán bujkáló félmosoly és a merev tekintet együtt kifejezetten nyugtalanító látványt nyújtott.

Ahogy beléptek a kávézóba, Eszter egyenesen Nórához sietett. A lány arca láthatóan felderült, amikor meglátta a barátnőjét – a válla leereszkedett, a tekintetébe némi biztonság költözött.

– Ő az? – kérdezte Eszter minden kertelés nélkül, és az utcán ácsorgó férfi felé biccentett.

– Igen, ő – felelte Nóra határozottan, kissé felemelkedve a székről, hogy jobban lássa. – Ott áll, és bámul… még vigyorog is, mintha élvezné.

Eszter alaposan szemügyre vette az alakot. Volt valami különösen zavaró abban, ahogy viselkedett – mintha szándékosan akarná, hogy észrevegyék, mintha demonstrálná a jelenlétét.