– Ezt most tisztázzuk – mondta eltökélten, majd Márkhoz fordult. – Márk, kérlek, hozd be ide ezt az embert. Ha ellenkezne, mutasd fel az igazolványodat.

A két nő feszült figyelemmel kísérte az eseményeket az üvegfalon át. Márk odalépett a férfihoz, aki eleinte fölényesnek tűnt: vállat vont, halványan elmosolyodott, mintha az egész jelenet szórakoztatná. Ám néhány mondat után látványosan megváltozott az arckifejezése. A mosoly eltűnt, elsápadt, és zavartság suhant át a tekintetén. Gyors pillantást vetett Nórára, majd szó nélkül elindult Márk mellett a bejárat felé.

Amikor belépett a kávézóba, a levegő mintha hirtelen sűrűbbé vált volna. A többi vendég ugyan tovább kortyolgatta az italát és halkan beszélgetett, Nóra és Eszter számára azonban megszűnt a külvilág. Csak az asztal és az idegen létezett, aki bizonytalan mozdulattal leült velük szemben. Látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát: a kabátujját gyűrögette, kerülte a szemkontaktust, időnként végigsimított a haján. A csend egyre feszítőbbé vált, szinte tapintható volt. Úgy tűnt, gondosan mérlegeli, mit és hogyan mondjon.

Végül vett egy mély levegőt, és megszólalt. Hangja halk volt, de tisztán csengett.

– Jó napot. Levente vagyok. Azt hiszem… komoly félreértés történt.

Eszter nem tudta magában tartani a felháborodását.

– Ezt mégis hogy érti? – csattant fel. – Majdnem frászt hozott a barátnőmre! Követte, figyelte, egy szót sem szólt hozzá. Ez magának normális viselkedés?

Levente felemelte a tekintetét, és őszinte zavar tükröződött benne. Mintha most döbbent volna rá, kívülről mennyire ijesztőnek tűnhetett az, amit tett.

– Én… azt hittem, ő is benne van – magyarázta sietve. – Egy társkereső oldalon ismerkedtünk meg. Legalábbis azt gondoltam. De most már sejtem, hogy az a profil nem valódi volt…

Nóra azonnal kihúzta magát, hangja élesen csengett.

– Én soha életemben nem regisztráltam semmilyen társkeresőre! Semmi szükségem ilyesmire.

Levente ideges mozdulattal a telefonjáért nyúlt.

– De a képe az öné volt. Meg tudom mutatni – mondta, miközben feloldotta a készüléket, és gyorsan előkereste a kérdéses oldalt. A következő pillanatban Nóra felé nyújtotta a telefont, hogy saját szemével lássa, miről beszél.

A kijelzőn valóban Nóra mosolygott vissza rájuk – ugyanaz a kép, amelyen egy őszi park fái előtt áll, sárgás levelek között, könnyed, természetes mosollyal. A fotó kétségtelenül az övé volt. Ám a profil többi része – a név, a feltüntetett életkor, a bemutatkozás és a felsorolt hobbik – teljesen idegennek tűnt, mintha valaki egy másik ember adatait ragasztotta volna a fénykép alá.

Nóra lassan átvette a készüléket, közelebb húzta magához, és alaposan végigpásztázta a képernyőt.

– Ezt a fotót egyszer feltöltöttem a közösségi oldalamra… – mondta bizonytalanul. – Bárki lementhette. De mi értelme lenne ennek?

Hangjában tanácstalanság csengett, mintha próbálná összeilleszteni a történet darabkáit, de azok sehogy sem állnának össze egy értelmes egésszé.

Levente lesütötte a szemét, láthatóan egyre kellemetlenebbül érezte magát.